22.8 C
Cegléd
2026. július 2. csütörtök
spot_img

Sikeres az idei adventi vásár

– A tavalyival ellentétben idén elégedettek az adventi vásár forgalmával az árusok?

– Nem titok, hogy az egy-két kivételtől eltekintve ceglédi, vagy helyi érdekeltségű kereskedőknek akartunk elsősorban segíteni a rendezvényekkel, a látogatottság növelésével. Úgy tűnik ez sikerült is, mert nagyon elégedettek. Kilencven százalékban a beszedett helypénzt már ki is árulták. Az az újítás is nagy sikert aratott az árusok között, hogy sorok helyett, körben helyeztük el a házakat, ráadásul így mindenhonnan látható a színpadi program is. 

– Mennyibe kerül ez a városnak, lehet tudni, hogy rendezvény rentábilis lesz-e? 

– Igen, a vásár önmagát finanszírozza. A korcsolyapálya és a rendezvény megvalósítására 3 millió Ft támogatást kaptunk. A beszedett helypénz ennek 90 %-át lefedi, a jégpálya bevételét pedig még nem látjuk, de valószínű, hogy a hiányzó összeg meglesz. Természetesen, a helyi támogatók, szponzorok nélkül nem jöhetett volna létre a rendzevény, az adventi vásár fő támogatói a Vakond Via Kft. és a CEGMAL Kft., de számos kisebb ceglédi vállalkozás is segítette a megvalósulását. 

– Év végéig még két hét áll előttünk, milyen további programokat ajánlasz különösen az olvasók figyelmébe?

– Ezen a hétvégén gazdag programmal várjuk a ceglédieket. 14-én pénteken, a Cegléden már ismert felvidéki magyarokból álló együttes, a Kicsi hang lép majd fel, igényes műsorukban 20. századi magyar költők verseit zenésítik meg. 15-én a Gríz zenekar hoz karácsonyi dalokat, 16-án pedig a harmadik adventi gyertya meggyújtásakor az AB duo – Fésűs Ádám és Nagy Barnabás – nosztalgia műsorát láthatják, akik magyar örökzöldek mellett Eric Clapton, Sting és John Mayer dalait dolgozzák fel. 23-án az utolsó gyertya meggyújtásával nem ér véget a programfolyam, az ünnepek után ceglédi DJ-k lépnek fel esténként. Most már részleteket is elárulhatok a szilveszteri programról: 16 órakor a Gríz, 18 órakor Tom White, 20 órától Bekker Betty csapata, este tíztől hajnali háromig pedig a Cegléd Rádió DJ-i foglalják el a színpadot. A hideg szilveszter éjszakára fűtött melegedősátorral, éjfélkor pedig egy pár virslivel és pezsgővel várjuk az évet velünk búcsúztató ceglédieket.

Fotó: Takács Tamás – Több fotó itt és itt

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...