Állítólag Luther állította az első, fenyőből díszített karácsonyfát. Tény, hogy mintegy kétszáz éve a biedermeier ízlésvilágban a fenyőállítás gyakorlattá vált, díszekkel, gyertyákkal, dióval, almával. Luther Jézus születését idézte a feldíszített fával, ami még így őrzi az ünnep igazi lényegét. Vannak újabb formákra törekvés is – akár még nem keresztény vallású népeknél is, meg ősvallással kacérkodó hazai csoportoknál, viszont felettébb érdekes, hogy szimbolikájában karácsonyra nem vonatkozó, pl. kettős kereszt állítgatással – politikai harsánykodásba is kezdenek. A kettős kereszt kötött jelkép (ld. bővebben a Katolikus Lexikon VI. köt. 551-558. o.), de semmiképpen sem politikai szimbólum. Vigyázni kell bizony, hogy mit teszünk, mivé tesszük a megszokott és letisztult szimbólumokat. Folytatva a képzavar miatti megütközést, Húsvétkor meg nem szokás jászolt állítani, vagy betlehemet építeni. Nemde?
Így inkább visszatérek Luther élményéhez, amit egy ismeretlen wittenbergi fametsző örökített meg, bár ez egy csupán XVIII. századi alkotás, holott Thüringiában és Elzászban már korábban is szokásba jött a fenyőfa-állítás és -díszítés. Egy lauscheni legenda szerint pedig a nagyon szegény üvegfúvónak nem telt pénze karácsonyi díszekre és gyümölcs csemegékre. Merészet gondolt, s az üvegmasszából apró gömböket fújt, megteremtve az üveggömbbel való díszítést, ami később „kilépett” a karácsonyból, mert a kerti fák, rózsatövek támasztékát jelentő karókra ilyen gömböket kezdtek aggatni.
Thüringia üvegiparának kedvezett az új divat, szebbnél szebb formájú üvegeket készítettek és szállították már távoli területekre is. A kispolgári ízlés befogadta, sőt a mai napig ápolja is e szokást. A kultúrtörténészek szerint a napóleoni háborúk idején egyre szélesebb kört hódított meg az üveggömb divatja. Az 50-es évek elején Csongrádon számos kertes háznál, sőt az I. világháború hősi halottainak emlékműve körüli parkban is az alakfák mellé üveggömbös karókat szúrtak – és lőn csoda, akkor még békén hagyták azokat az emberek…
A fákra felaggatott szaloncukor, tehát maga a papírba csomagolt szaloncukor csakúgy hungarikum, mint a szódavíz. Jókai Mór az egyik munkájában még szaloncukkedlinek nevezte, amit édes masszából öntve, formára vágták. A cukorféleség egyre rafinérozottabb ízesítést kapott, sőt hallottam olyan törökországi görögökről, akik aszalványokat csavarnak díszes papírba. Ez azért is érdekes, mert amúgy a görögöknél – Thesszália kivételével – ez nincs is szokásban a fenyőfa-állítás. Nálunk meg régóta már nem a kávéízű cukor, hanem a zselés (szaloncukor?) a „trendi”, vagy szalonzselének kellene netán nevezni? És hogy ezek az ötletek, szokások hogyan, milyen közvetítéssel alakulnak ki és át, legalább akkora rejtély, mint az, hogy ki, milyen származású.
És ha valakinek mégis kedve támad ősmagyarkodni, akkor nagyon javasolható neki a termőág állítás szokását feleleveníteni. Amit ugyan ma már nemigen lehet a mestergerenda alá dugni a tisztaszobában – mert nincs, – de a találékony ember megleli a megoldást (padlásfeljáróban, kapu s bejárati ajtó felett stb.). Ráadásul a termőág nagyon olcsó, nem áll arányban a normann fenyővel, meg a cédrussal, vagy a citromillatú egzotikus örökzöldekkel. Egy többfelé elágazó száraz ág volt a termőág, amelyet díszessé tettek, mert a lényeget kívánták megragadni, noha ebben még a kereszténység előtti idők emléke is él.
Nagyon régen, egy karácsonyt lovas szánkón érkezve, Kiskunmajsa közelében a kígyóspusztai tanyák egyikénél, s a kápolnában töltöttem. Ott és akkor (1958-ban) a szegénység miatt nem volt fenyő, helyette borókát díszítettek és ez akkor általános szokás volt, sőt a majsai piacon is borókaágakat kínáltak, az árus termőágnak is mondta.
Alig pár évtized, s feledésbe merülhet az ünnep lényege is. De azért nem lenne jó, ha a karácsony értelme és üzenete elsikkadna néhány évtized után, s az ünnep anyagias „güzülésbe”, politikai felütésekkel dúsított szólamokba silányulna, mert akkor megint kezdhető minden elölről. A chanukka gyertyák és az adventi koszorú párhuzamával, s bármennyire is unalmas és felesleges beszédnek tűnik, a Biblia tüzetes olvasásának szorgalmazásával, hogy Jézus születésnapja ne vesszen el a vásárlási őrületben (bár azt megoldani látszik a mai gazdasági válság), a több napos ünnepek depresszójában és az epepanaszos kínlódásokban.
ESDÉ
1. kép Termőág borókából (1972)
2. kép Feldíszített karácsonyfa (2007)
3. kép Kicsit édeskés, „mímes” képeslap
