6.7 C
Cegléd
2026. február 25. szerda
spot_img

Két játékossal is szerződést bont a CKKSE

 

Másik játékosunk, akivel a napokban bontunk szerződést Lengyel Zoltán. Az ok az, hogy Kökény mester kérte, hogy délelőtt mindig legyen két kapus az edzéseken. Eddig csak egy kapussal edzettünk, mert Erdélyi Laci és Lengyel Zoli is csak délután jártak munkahelyi elfoglaltságuk miatt. Két hónappal ezelőtt felajánlottuk Zolinak, hogy hagyja ott a munkahelyét és jöjjön hozzánk teljes állásba, de ő rövid gondolkodás után úgy döntött, hogy a munkahelye előrébbvaló, mint a  csapat. Ezt mi sajnálattal tudomásul vettük, megértettük és el is kezdtünk azonnal egy másik – lehetőleg fiatal – kapus után nézni, akit teljes állásban tudunk foglalkoztatni. Hosszas tárgyalások után végre találtunk egy fiatal, ambiciózus, többszörös korosztályos válogatott kapust Bartucz László személyében,  így remélhetőleg hosszú időre megoldódott a kapus problémánk!

Lengyel Zolira visszatérve én személy szerint nagyon sajnálom,hogy nemet mondott a felkínált lehetőségre,de mi sportvezetők mindenek előtt a vezetőedző kívánságát tartjuk szem előtt, és ez esetben – meg ha fájó is Zoli távozása –  mihamarabb meg kellett lépnünk a váltást a csapat előrelépését,sikerességét figyelembe véve!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...

Fellebbezés nyomán súlyosabb büntetés

A Pest Vármegyei Főügyészség sikeres fellebbezése nyomán súlyosabb büntetést...

Lőfegyverekkel és baseballütővel támadtak áldozataikra

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének...

Egy családi tragédia utóélete

2025 januárjában egy kora reggeli órán halálos cserbenhagyásos gázolás...