3.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Megszereztük 5. győzelmünket

 

A mérkőzés eleje azonnal megmutatta, hogy kemény csata vár ránk. A csapatok fej-fej mellett haladtak. Az első negyedet a Vasas nyerte 22-21 arányban, szünetre kiegyenlítettünk így 39-39-et mutatott az eredményjelző félidőben. Az első félidőben nagyon idegesen, görcsösen, kapkodva játszottunk, több helyzetet kihagytunk, és lepattanóban is alul maradtunk. (Hozzá kell tenni, hogy ellenfelünk csapatát erősíti a magyar női liga legmagasabb játékosa, a 207 cm-es Határ Bernadett.)

Reménykedtünk, hogy a második félidőben a rutin győzni tud. Sokáig kellett várni reményünk beteljesülésére. A harmadik negyed után is mindössze 1 ponttal vezettünk. A negyedik negyed közepén sikerült 5 pontos előnyt szereznünk, de ellenfelünk azonnal felzárkózott. Azonban a 37. perctől a mérkőzés végéig már csak a CEKK uralta a pályát. 11-1 arányú sorozatot produkáltunk, szedtük a lepattanókat, jól védekeztünk és jobban céloztunk. Ezzel 9 pontos győzelmet sikerült aratnunk.

CEKK – MKB EUROLEASING VASAS       68 – 59

(21–22, 18–17, 11–10, 18–10)

CEKK: Orbán 24/3, Serbán 17, Mrozinska 12. Cymmer 5, Medgyessy 5, Cs: Kobolák 5, Millner, Filipowicz D. 

Edző: Ujhelyi Gábor

Ujhelyi Gábor: – Nagyon megéreztük sérültjeink hiányát, de a második félidőben tudatos és érett játékunk végül sikert eredményezett.

A bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában hazai pályán fogadjuk a tabellán minket egy helyezéssel megelőző szekszárdi csapatot.

CEKK – Atomerőmű KSC Szekszárd

2013. január 20. vasárnap, 18 óra

Cegléd Városi Sportcsarnok

Minden szurkolót, érdeklődőt szeretettel várunk.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...