-0 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Rendkívüli ülést tartott a testület

 

Az ezekkel kapcsolatos változást, és a Kossuth Múzeum önkormányzati fenntartásba való átvételét rögzíteni kell az OBGH alapító okiratában – amire szintén felhatalmazást adott a testület. 

A rendkívüli ülésen döntöttek még a Budai úti fürdő 2013-as évi póttámogatásának előrehozásáról. Mivel főszezonon kívül a bevételek nem fedezik a költségeket, az önkormányzati cégnek jelentősek a veszteségei. A 60 illetve 90 napon túl lejárt tartozások kifizetésére a város most 40,6 millió forint támogatást nyújt a Budai úti fürdőnek, ami nem többlettámogatás, hanem az idei keret egy része. Ezzel együtt el kezdődik a cég átalakítása, pénzügyi helyzetének stabilizálása. Elsősorban a kiadások csökkentésére van szükség, illetve olyan marketing stratégiára, kedvezményekre és akciókra, amelyek az eddiginél sokkal több vendéget vonzanak – vagyis nem áremelésről van szó. 

A képviselők zárt ajtók mögött döntöttek a Cegléd Város Kultúrájáért Díj idei kitüntetettjéről is.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...