17.7 C
Cegléd
2025. április 18. péntek
spot_img

Elfogták a tápiószelei férfi zsarolóit

Hárommillió forintot követelt egy ismeretlen telefonáló egy 29 éves tápiószelei férfitól, azzal fenyegetve, ha nem fizet, megöli őt, és családjának is baja eshet. A zsarolót és társát rövid időn belül elfogták, pénteken mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyzeték – közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint a sértett csütörtökön, azt követően tett feljelentést a Ceglédi Rendőrkapitányságon, miután az ismeretlen telefonáló többször is jelentkezett, megismételve követelését, majd a pénz átadásának idejét és helyét is megjelölve.

A nyomozók és az ügyészség együttműködésének köszönhetően néhány órán belül azonosították a mobilhívások kezdeményezőjét, majd a pénz átadásának helyén elfogták a 30 éves Sz. Zsoltot és a 31 éves M. Tamást – írták. A két törteli férfit őrizetbe vették és kihallgatták, ellenük a PMRFK súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Az illetékes bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottakat – tették közzé a police.hu-n.

A kép illusztráció.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...