Persze az igazsághoz tartozik az is, hogy az osztályban a fiúk nagyon jók voltak ebből a tárgyból, én pedig mindig szerettem volna nekik megmutatni, hogy lányként is lehet valaki jó matekból!
Ötödikesként a korábban már említett Zrínyin megyei 3. helyezést értem el és később kétszer meg is nyertem, kiérdemelve ezzel Pest Megye Különdíját. A Varga János Matematika Versenyen kétszer lettem megyei első, és egy alkalommal országos harmadik. De az elsők között szerepeltem a Gordiuszon és az Arany Dániel Matematikaversenyen is. Ám a legnagyobb megmérettetést az OKTV jelentette, mivel 11.-es koromban bekerültem az első 30-ba, ami igen szép teljesítmény, hiszen a továbbtanulás során plusz felvételi pontokkal jutalmazzák az OKTV helyezetteket.
– A gimnázium életében hagyományos Éneklő osztályok versenyén két ízben is megnyerted a „Legjobb hangszeres közreműködőnek” járó díjat. Hogy sikerült összeegyeztetned a tanulást a zongorázással?
– Az Éneklő osztályok versenye egy jó hangulatú, az egész iskolát megmozgató esemény.
Én leginkább a felkészülést szerettem, a délutáni próbákat az osztálytársakkal. Örülök, hogy továbbra is él ez a hagyomány Soltészné Lédeczi Judit tanárnő irányításával. Még harmadikos koromban kezdtem el zongorázni Asztalos Rita tanárnőnél, aki megszerettette velem a zenét. A zenélésre mindig hobbiként tekintettem, azonban amibe belevágtam, mindig próbáltam a maximumot kihozni belőle. A tanulás mellett ez nem mindig volt könnyű feladat, de szerencsére a szüleimtől jó agyat örököltem, így kevés erőfeszítéssel is meg tudtam mindig tanulni azt, amit kellett. Így maradhatott időm a zongorára, sportra, és minden másra is.
Szép emlék marad a versenyekre való napi több órás gyakorlás is, mivel többek között a Nemzetközi Zongoraversenyen a kitartó felkészülés döntőbe juttatott. Akkoriban az is megfordult a fejemben, hogy zongoristának menjek, de később rájöttem, hogy nekem a zenélés nem életút, hanem egy menedék, ami végigkísér az életemen. Ekkor terelődött a figyelmem a nyelvekre, amelyek elsajátítása nagy előnyt jelent számomra a mai napig.
– Nem csak a zenéhez, a nyelvekhez is van tehetséged.
– Három éves koromig nem tudtam magyarul, mert anyukám ukrán származása révén, otthon oroszul beszéltünk. Anyával azóta is többnyire oroszul kommunikálok. Oroszból 12. osztályban letettem a felsőfokú C típusú nyelvvizsgát, ezenkívül németből középfokú C, angolból felsőfokú C, és most már középfokú szakmai STANAG nyelvvizsgával rendelkezem. Ezenfelül szeptemberben elkezdtem francia órákra is járni. Szeretnék megtanulni rendesen franciául, és talán még spanyolul is egyszer. Nagyon élvezem a nyelvtanulást.
– Ilyen „előélet” után a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre jelentkeztél.
– 2011-ben felvettek – a most már – Nemzeti Közszolgálati Egyetem had- és biztonságtechnikai mérnök (katonai) szakára. Gyerekkoromban sok időt töltöttem a laktanyában, mivel apukám hivatásos katona. Mindig szerettem ott lebzselni, bár meg kell hagyni, tanulóként sokkal nehezebb az élet ugyanitt. Mérnöki szak révén viszont sok hasznát veszem a mateknak a mai napig. A felvételi eljárás során egyébként át kellett esnünk az egészségügyi, pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgákon. Számomra főleg a fizikai okozott kihívást, a fekvőtámasz, a felülés és a 3200 méter síkfutás. De mindig is kerestem a kihívásokat, szerettem új dolgokba belevágni. Talán ezért szeretek annyira a honvédségnél lenni, mert minden nap egy új kihívás számomra.
Mivel mindenkivel könnyen meg tudom találni a közös hangot, a beilleszkedéssel nem volt problémám. A lányok aránya azonban elég gyér, az évfolyamon tízen vagyunk, szemben nagyjából száz fiúval! Ami az elvárt szintet és a teljesítményt illeti, hál’ isten nem ugyanaz az elvárás. Más területen viszont nincs eltérés. Egy-egy menet során senkit nem érdekel fiú vagy-e vagy lány, ahogy a felszerelésed se könnyebb lányként.
– Hogy telik egy tanítási nap az egyetemen?
5:30-kor ébresztő, aztán 5:35-kor reggeli testnevelés. Ezt követi a szokásos reggeli napirend, úgy mint szemle, kihallgatás, reggeli. 8-tól pedig tanóráink, vagy katonai szocializációnk van általában 4-ig, esetenként késő estig. Így szabadidőnk sajnos nem sok marad. A nap végeztével elvárt dolog a sportolás, és csak aztán jöhet a tanulás. Így a hét végére mindenki egy hulla energiaszintjével rendelkezik.
Elég gyakran járunk gyakorlatozni is. Ilyenkor kitelepülünk egy hétre egy a civilizációtól eldugott gyakorlótérre, ahol harcászkodunk, lövöldözünk, menetelünk. Ezek mindig komoly megpróbáltatást jelentenek mentálisan, és fizikailag egyaránt. Azonban a jó társaság, a bajtársiasság ilyenkor mutatkozik meg igazán. A gyakorlatról beérkezve, mi lányok teljesen el tudjuk felejteni mi is az a magas sarkú cipő, vagy a szempillaspirál.
– Leülsz még néhanap a zongorához?
– Hétvégenként elég gyakran. Ez mindig megnyugtat, segít kezelni a stresszt, amit a suli tud néha okozni. És ez szerintem még nyugdíjas koromban is így lesz. Rita néni jó munkát végzett: egy életre belém nevelte a zene szeretetét!
