24.3 C
Cegléd
2025. április 20. vasárnap
spot_img

Ceglédi diákok vendégeskedtek Szentegyházán

Székelyföld szépségeiről is mesélhetnek otthon azok a ceglédi diákok, akik a Határtalanul programnak köszönhetően nemrég Erdélybe látogathattak. A tanulmányi kirándulásokat 2010-ben indította el a Magyar Kormány, hogy minden anyaországi diák, mielőtt befejezi iskolai tanulmányait, legalább egyszer eljusson a külhoni magyarokhoz.

A ceglédi Bem József Műszaki Szakközép- és Szakiskola Iskola diákjai is a Határtalanul program keretében látogathattak el Szentegyházára, ahol négy napot töltött a 31 tanuló. Egyikük sem járt eddig Erdélyben. A magyarországi diákok számára a vendéglátó helybéli Gábor Áron testvériskola eseménydús napokat szervezett. A szentegyházi és a ceglédi iskola hasonló szaktantárgyakat oktat, így a két intézmény közösen pályázhatott a Határtalanul programban. A csereprogramot a Bethlen Gábor ZRT mintegy két millió forinttal támogatta, így jutottak el márciusban a szentegyházi diákok Ceglédre, ahol részt vettek a „Nem dohányzunk, parkosítunk” programban. Áprilisban pedig a „Népművészet a ma divatjában” nevű projektre voltak hivatalosak Ceglédre a szentegyházi textil szakos diákok. Tánc, tanulás, díszítés, kirándulás, mindennek bele kellett férnie ebbe a gyorsan múló négy napba.

Május végén újabb diákcsapat érkezik Szentegyházára, hogy közösen parkosítsák a Gábor Áron Iskola udvarát. Őket már az a kereszt fogadja a Hargita csúcsán, amely nem csak a két iskola kapcsolatának, hanem a határtalan magyar-magyar barátságnak is emléket állít.

DUNA TV VIDEÓJA itt tekinthető meg…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...