Mindez nem jelenti, hogy igazgatási-kereskedelmi tényezők ne formálták volna a város kialakulását, hiszen mint királyi vámhelyről emlékezett meg az 1364. május 8-án, Visegrádon kelt oklevél. Azért érdekes az időpont, mert e vidék szerencsésen túl volt egy újratelepítésen (kunok) is, de már megtörtént Nagy Lajosnak (1342-1382) 1358. január 10-én kelt rendelete is. „A király gyermeki szeretettől indíttatva” Cegléd királyi birtokot, amelyet jogtalanul bitoroltak, visszavette. Ugyanis előtte a király adományaként Pál gurki (salzburgi) püspöknek és nyitrai esperesnek adta Ceglédet, de a püspök Wluengi (Ölvengi) Miklósnak ezer forintért elzálogosította.
Végeredményben okult a helyzetből Nagy Lajos, s Erzsébet anyakirályné kapta meg a ceglédi birtokot – szabad rendelkezési joggal, aki már 1331-ben fogadalmat tett a Boldogságos Szűzről elnevezett klarissza rend óbudai letelepítésére. Az alapítást az 1334. július 15-én kelt pápai bulla megerősítette, a kolostor 1346-ban megépült Óbudán. Az anyakirályné nemcsak ájtatos, hanem racionálisan gondolkodni képes asszony is volt, hiszen a klarisszák tevékenységét birtok-jövedelmekkel, sőt a tizedszedési jog átadásával is segítette. Ki is váltotta Adolf váci püspök tiltakozását, amelyben „szolidáris volt vele” Tamás esztergomi érsek; a vitát a budai káptalan tétlen módon vette tudomásul.
A klarisszák vagy damjaniták fekete vagy barna ruhát viseltek, a derekukon fehér kötélszerű övvel, fejükön fátyol és szandál kötelező viseleti darabok voltak az öltözetükben. Fő feladatuk közé tartozott a nőnevelés és szegények támogatása, Óbudán népkonyhát tartottak fenn, de ők nevelték a főurak és köznemesek leányait is.
A nevezetes irat kiadása után 1368. szeptember 8-án határbejárást tartottak Cegléden, amelyet 1368. október 2-án fejezett be György deák és a budai káptalan kiküldött kanonokja, László, annak ellenére, hogy a ceglédi birtoktest nagynak mondható, sivár határt kaptak meg – az igazat megvallva – az apácák. Természetesen sok-sok egyéb információ is van a városunk születéséről, ezek egy része akár a mára is érthető, a mának is tanulság. „Kedvenc mondás volt” a múltban, a város földesurainak helyi intézői, meg az adók stb. Az is volt, azóta is van, bár csak Szécsényben él mostanság tucatnyi klarissza apáca. Viszont – és ez alig él a köztudatban – a város népe adózott, de épp ők tettek nagyon sokat az Anjou-kori a magyar könyvkultúráért, akár a ceglédi terményadók révén is.
Kép: a nevezetes okmány
