– Mi várt rád, a családra a Széchenyi téri iskola megnyitása előtt?
– Mária utcai albérlet, négyen egy szobában, az iskolában meg az igazgatón kívül Buresch Vencel, kinevezett igazgató helyettes. Rózsa szervezte a tantestületet és a lakótelepi gyerekek átvételét a benti iskoláktól, feleségemet az élelmezés vezetésével, engem a napközi megszervezésével bízott meg. Azt mondta: ilyen emberekre van szükségem. Dolgozzatok, s bízzatok bennem. Kiváló tanárok kerültek oda: Sztanyik János és felesége, Darányi János, Veress László, a Barkaszi házaspár, Bali Ferenc, később Garas Kálmán, Polyhosné és mások. Aztán eladtuk a békési lakást, és végleg letelepedtünk. De nem volt könnyű az indulás. Erzsike, a feleségem félrerakta az alumínium evőeszközöket, leszedte az asztalokról a viaszosvásznat, s otthonosan rendezte be az ebédlőt. A Gondnokság haragudott. Ahogy a város eladta a Kenderföldi iskolát, a Kossuth Ferenc utcában vettek önálló napközis épületet, de én nemsokára földrajzot tanítottam.
A felszereltség nagyon hiányos volt – mondja dr. Kürti György, a gimnázium ny. igazgatója, aki földrajzból tett egyetemi doktori szigorlatot. 1962-ben itt kezdtem a hetedik osztályt. Emlékszem, a fizikaszertár anyagát egyetlen kombinált fogó jelentette, az is Sztanyik tanár úré volt. Nagyon jó szívvel emlékszem tanáraimra. Sokat kaptam tőlük. A legtöbbet Tyukodi Istvántól. Rengeteget beszélgettünk. Én akkor már erősen érdeklődtem a földrajz iránt, ezt ő hamar felismerte, és nagyon sokat „mesélt”. Úgy figyeltük minden szavát, mintha egy mesét mondana. Rendkívül színesen tudott előadni. Meghatározó szerepe volt abban, hogy a földrajz szakot választottam tanári pályámon. Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan pedagógus tanított és nevelt, mint Pista bácsi.
– Az 1986-os pedagógusnapon, amikor kinyílt az Aranykönyv, a te munkásságod is ismertette Kovács András kiváló óráidról, továbbképzési szerepléseidről, a nagyszerű túrákról, kirándulásokról. Nehéz volt az első 25 év?
– Dankowszkyné céltudatos ember volt. Következetes, és sokat követelt. Szerette volna mielőbb a Táncsics ragjára emelni a „lakótelepi” iskolát. Ő kezdeményezte az iskolanévadást (1967), a matematika tagozat beindítását (1973). Kollégáimnak magyarázgattam: ne „tan-ár” legyél, akiből árad a tan, hanem tanító! Úgy hiszem, ehhez szakmai tudás, intelligencia, szuggesztivitás, színészi képesség és jó humorérzék kell. A legfontosabb: a tanár soha ne hazudjon!
Istvánt vidám, kedves, figyelmes, jó kedélyű kollégának ismertem meg, amikor 1968-ban a Várkonyiba kerültem – emlékezik vissza Polyhosné Babácsek Erzsébet, szintén Aranykönyves Várkonyis, aki most a budapesti Edu-Coop Pedagógiai Intézet igazgatója. Tanítványait valósággal odavarázsolta arra a tájra, amiről tanított. Jó humorát óráin, a tanáriban, de a diák-farsangokon is élvezhettük, ahol mindig ő volt a szóvivő, a szpíker. Osztályterme, szaktanterme minta volt mindenki számára. Meghatározó egyéniség, s olyan ember, aki tudott örülni pedagógus társai sikereinek is. Ezúton is köszönöm mindazt, amit tőle tanultam.
– Négy éve, a 80. születésnapodon furulyaszóval, dalokkal, tortával és a rólad szóló albummal, versekkel köszöntöttek egykori tanítványaid. Megkaptad a debreceni egyetem Arany díszoklevelét, s a gyémántot is. Egy év múlva a gyémántlakodalmat tarthattatok Erzsikével. Nemsokára új arany érkezik Szegedről, az 1963-as mezőgazdasági ismeretek szak elvégzéséért. Ilyen „aranyos” mostanában az élet számotokra?
– Két lányom, négy unokám és négy dédunokám azt az útravalót kapja tőlem, hogy boldog vagyok, mert hivatali rang és minden más hírnév, elismerés, anyagi eredmények nélkül a magam elgondolása szerint éltem, mások befolyásolása nélkül. Vigyázzanak egymásra és a család békéjére. Szeressék egymást úgy, ahogy én szeretem őket.
Aztán folytatja a virágültetést. A kínai mondás jut eszembe a kézfogásnál: „Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot. Ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát. Ha terved egy életre szól, embert nevelj!” – Úgy, ahogy Tyukodi István tette.
