Hamar Dániel szerint ma sokan azért félnek a nemzettudattól, mert úgy gondolják, hogy az egyenlő az idegengyűlölettel vagy az antiszemitizmussal. „Ez a legnagyobb ostobaság. Valaki attól fél, hogy lezsidózzák, és nem tartják magyarnak, más attól, hogy antiszemitának bélyegzik. E félelmeket egyszer fel kellene már oldani. Magyarország mindig is hazát adott a kettős identitású embereknek. Itt szinte mindenkinek – részben vagy teljesen – idegen ősei vannak, ez egy befogadó ország . A nemzeti jelképek pedig mindannyiunkéi. Sajnos a Fidesz is sokat tett azért, hogy ne így érezzenek az emberek. Például, amikor a támogatóit a kokárda viselésére szólította fel – bocsánat, de a Himnuszt, a nemzeti színű szalagot vagy a kokárdát nem szabad egy párt szolgálatába se állítani. És el kell fogadni: attól még, hogy valaki baloldali vagy liberális, még szeretheti ugyanúgy a hazáját.”
Tudom, bűnös szó már felemlíteni is a nemzeti jelző használatát. De kell, mert van, ami tényleg nemzeti és van, ami magyar és annak kell lennie. De szépen kérem a lihegőket, hogy tavasszal a korai epernél hirdetik úton-út félen: magyar eper, ami a spanyol Costa Bravá-ról érkezett, vagy a korai dinnye, mely Athosz kolostorállam gazdáitól jött – mire való? Egyrészt hazugság, másrészt nem is olyan „huh, de jó” – inkább ízetlen volt a két portéka, de legalább drága! Mint 3200 Ft/kg áron a „magyar barack” Korinthoszból és Murciából érkezett, ami köszönő viszonyban sincs a magyar kajszival.
Önmagában nem az a baj, de hogy magyar jelzőt biggyesztenek hozzá – akár rossz is lehet, de legalább a rosszat ne magyarítsuk… Miért nem bírja el az agyunk, hogy békési a dinnye, gönci a barack és szőlősi az eper a táblán. Nekem így sokkal nagyobb lenne a bizalmam, hogy tényleg jót vásárolok.
Nagyon nagy baj, hogy mindenből ideológiát csinálnak a politikusok. Ennyiben a kései kádári „múlt rendszer” tanulságos volt, mert a végén szerénységre kényszerült. Bizony mondom, nem rossz dolog a szorultság, még ma sem lenne az. Olykor az emberek szemében mégis kevesebbet nyom a latban, mint a hangos handabandázás. Tudom, messzire kanyarodtam ezen az ünnepen Szent István királyunktól, de kellett. Kellett, hogy ügyeinket ne csak a szónokok megfogalmazásában ismerjük meg, hanem arról is jó lenne hallani, hogy az Árpád-kori 15 kistemplom helyét miként lehessen elegánsan bemutatni, származásuktól függetlenül – a városunkban. És legyen ismert az iskolai tananyag keretében is, mert akkor a mai kisdiák fogja tudni, hogy a magasabb tanulmányok végeztével vissza kell jönnie ide. Dolgozni, alkotni és élni: mert a helynek múltja van!
Az árok az ellentétes ideológiák között jó, ha van. De annak két partja van! Ha az egyiket lebontjuk, akkor az árok nem mérsékli a feszültségeket, és felesleges vizet pedig nem képes el- és levezetni. Szent Királyunk nagyon jól tudta ezt. Van olyan árokrendszer az Ő korából a Dunántúlon, ami még ma is megvan, régészeink beszámolója szerint. Vagyis van igazán nagy példaképünk. Nehéz ugyan követni Őt, de szükséges, hogy legyen XXII. és majd XXX. évszázada is e népnek a Kárpát-medencében.
1. kép Szent István felajánlja koronáját Szűz Máriának
2. kép Történelmi árok, ami rómait és szarmatát egyaránt védett
