28.2 C
Cegléd
2026. augusztus 14. péntek
spot_img

Újabb halálos baleset a 4-es főúton

Meghalt egy személyautó sofőrje, aki járművével kamionnal ütközött Ceglédnél, a 4-es főút 65-ös kilométerénél – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök délután az MTI-vel.
Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy Cegléd és Ceglédbercel közötti ütközés körülményei még nem tisztázottak. Szerdán ugyancsak a két helység között történt halálos baleset, akkor is egy kamion és egy személyautó ütközött össze.
A csütörtöki balesetnél mindkét járműben csak a sofőr tartózkodott, a kamion vezetője nem sérült meg.
A 4-es főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, az arra közlekedőket a ceglédi körforgalomnál, illetve a ceglédberceli lehajtónál a települések felé terelik – tette hozzá a szóvivő.
Spitz Alexandra megyei katasztrófavédelmi szóvivő közlése szerint a faárut szállító teherautó és a személygépkocsi is árokba rohant. A személyautó vezetőjét – aki életét vesztette – a ceglédi tűzoltók vágták ki a roncsból, a kamiont daru emeli majd vissza az útra.

Lapunkat Nagyné Czira Ildiko olvasónk arról tájékoztatta, a forgalmat leterelték a Budai útra, ahol a vasúti átjáróban egy kamion a piros jelzés ellenére a sínekre hajtott, és ütközött a személyvonattal. Ezen a helyszínen a szemtanúk szerint sérülés nem történt. (A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...