A rendőrök ezután elmentek 5-10 perc múlva visszajöttek azzal, hogy majd jönnek a helyszínelők. Reggel 7-kor, amikor érdeklődtem hol vannak, kiderült, hogy Abonyba mentek a nyomozók és majd csak a váltás után jönnek. Velük aztán elképzelhetetlen horrort láttunk a csirkeudvaromban. 20-25 csirke, kacsa, liba gerince a nyakánál el volt törve, szemük kiszúrva, megkínozva, megcsonkítva vergődtek. Megtaláltuk a nyomokat, ahol beugrottak, azt is, ahol menekültek, ott két hatalmas zsákban, megfojtva is voltak szárnyasok. Könyörögtem, hozzanak kutyát, mert rengeteg nyomot hagytak, kapják el őket…. Egy tanyában mindennek lenni kell és van is minden. 30-40 év alatt, amit felépítettünk, az most mind elvitték.
– A rendőrség ugyeri munkájáról elég lesújtó a véleménye.
– Olyan a nyáj, mint a vezetője, a régi kapitány rendszere szerint dolgoznak még mindig. Az új rendőrkapitány sok mindent szeretne, ez jó is, de évek kellenek a változáshoz, meg az állomány. Ez a nagy valóság! Mindenki érintett ebbe a dologba, de mindig mi – lakosok – húzzuk a rövidebbet. „Állandó jelenlét” – nagy szavakat mond az önkormányzat, a rendőrség, a képviselő, de ennek törtrésze se valósul meg.
Az ugyeri demostráció idején persze volt rendőr bőven. Vagy 300-an jöttek-mentek, négyszer igazoltattak, míg hazaértem. 120-szal mentek a dűlőutakon, a tükröm beverték, még jó, hogy csak én sérültem meg. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja, ha ezt a készültséget az itt normálisan élő embereknek a javára fordították volna, akkor csend lenne és nyugalom.
– Helyi polgárőrök?
– Nem akarom minősíteni.
– Ön szerint mi a kiút?
– Évek óta pár családot mondanak, hogy ők a ludasak, csak őrájuk kellene nézni, akkor nem lenne gond. De szerintem már abból baj van, hogy segélyekből élnek, ez az életvitelük. Mikor jön a családi pótlék megy a daj-daj, zeng a környék, aztán betörésből, lopásból élnek, csoportokba verődve. Ezek az emberek tudják, hogy a rendőrségtől nincs félni valójuk, előbb-utóbb kiengedik őket. És hiába az önkormányzati vagy Vöröskereszt segítség: osztják a krumplit, a vetőmagot, a ruhát. A ruhát ki se mossák, kidobják, elégetik, mert tudják, következő héten úgyis újat kapnak. Így él az itteni többség, mert mi vagyunk kisebbségben, akik normálisan akarnak élni. Itt addig nem lesz rend, meg a Puttony utcába se, amíg egy olyan hathatós szolgálatot ki nem építenek, hogy az alapvető higiéniától kezdve megtanítsák már a gyerekeket civilizált módon élni. Jelenleg ott végzik a szükséget, ahol éri őket, akár az út közepén, kisgyerekek obszcén szavakat kiabálnak az idősekre és az út menti fáknál azt tanítják a tinédzserek a kisebbeknek, hogy kell elbújni.
– Most mit fog tenni?
– Hát most feltette a nagy kérdést. Eddig zöldséget, gyümölcsöt termeltünk fóliában, szabadföldön, állatokat tartottunk. Ma már semmi értelme, csak addig marad meg, amíg be nem érik, meg nem nő, akkor elviszik. Sokan vannak mások is, akik úgy döntenek: másoknak nem termelnek. Mi, amit összegyűjtöttünk egész életünkben azt nem prédáltuk el, ezek az emberek meg elviszik. Oda jutottunk, hogy azt mondják a gyerekeim, Ugyert nem nekünk, nem értünk csinálod, hanem azoknak, akik majd ellopják.
– Bizonyára ismeri azt a jelenséget, mikor egy ember világgá kürtöli, hogy öngyilkos leszek, akkor a legkevésbé akarja ezt megtenni, ez csak egy segélykiáltás. Mert tehetetlen. – mondja zokogásba fúló hangon a feleség. – Részünkről is ez egy segélykiáltás, amit a férjem mondott, hogy fegyverrel védjük meg magunkat. Ez a tehetetlenség… hová forduljunk?! Ki tud segíteni?! Mérhetetlen itt az Ugyerben a sötétség, a pusztulás, a nyomor, de azokat, akik tehetnének valamit a változásért nem igazán érdekli az egész. Nagy frázisok vannak, ez az egész a nemtörődömségről is szól. Hol van a közbiztonság, az emberi méltóság, hogy ne fosszák ki azt, aki csak normálisan akar élni?
