-2 C
Cegléd
2026. február 27. péntek
spot_img

Őrizetbe vették a gyermeket halálra gázolót

A Budakörnyéki Járási Ügyészség szeptember 9-én halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt indult bűnügyben tett indítványt annak a férfinak az előzetes letartóztatása elrendelésére, aki szeptember 7-én 6 óra 50 perc körüli időben Törtelen, a Kőrösi úton ittas állapotban közlekedett az általa vezetett személygépkocsival Nagykőrös felől Törtel központja felé. A Kőrösi út és a Rét utca kereszteződését megelőző, balra ívelő útszakaszon a gyanúsított ittasságából eredő figyelmetlensége és a sebesség nem megfelelő megválasztása miatt elvesztette uralmát az általa vezetett személygépkocsi fölött, és az úttestről jobbra letérve elütötte az útpadkán, kerékpárját tartva álló, gyermekkorú sértettet. A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény. Figyelemmel a várható büntetés mértékére, valamint a bűncselekmény által a lakókörnyezetben kialakult közfelháborodásra, alappal lehet tartani a gyanúsított szökésétől, illetve attól, hogy jelenléte az eljárás során máshogy nem biztosítható, ezért a gyanúsított házi őrizetét rendelték el.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...

Fellebbezés nyomán súlyosabb büntetés

A Pest Vármegyei Főügyészség sikeres fellebbezése nyomán súlyosabb büntetést...

Lőfegyverekkel és baseballütővel támadtak áldozataikra

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének...

Egy családi tragédia utóélete

2025 januárjában egy kora reggeli órán halálos cserbenhagyásos gázolás...