Lőrincz Tamás: – Az olimpia óta nagyon jól alakulnak a dolgaim, bízom benne, hogy ez kitart az év végéig, kitűnően érzem magam, jó formában vagyok, és ha ez így marad, akármi történhet a vb-n.
– Vagyis megnyerheted?
L. T.: – Hm… hm…
– Minden világos. A londoni ezüsttel ott, a helyszínen nem voltál maradéktalanul boldog, de azóta talán másképp látod a világot.
L. T.: – Persze, de végül is azzal kezdődött ez a mostanáig tartó jó széria. Akkor is jól ment a birkózás, de talán az Eb-n még inkább „egyben” voltam, mint az olimpián. Sajnálom a londoni döntőt, de úgy vagyok vele, hogy azokat a hibákat, amiket ott elkövettem, próbálom kijavítani, és megyek tovább. Ez működik, ráadásul az új szabály is fekszik nekem. Bízom magamban. El akarom felejteni azokat a dolgokat, amik eddig történtek velem a világbajnokságokon. Háromszor voltam már ötödik, ezt megelégeltem, mindenképpen érmet szeretnék nyerni.
– Mennyivel súlyosabb a világbajnokság mezőnye 66 kilóban, mint az Európa-bajnokságon volt?
L. T.: – Adjunk hozzá még négy-öt erős ellenfelet, de mindegy, hogy jön-e az iráni vagy a koreai, nem foglalkozom velük, csak magammal törődöm, csak magamra fogok koncentrálni, mindig a soron következő meccs foglalkoztat majd, lépegetek előre, lehet, hogy a dobogó tetejéig. Fokozatosan, tudatosan építem magam, és ez nemcsak szakmai, technikai építkezés, hanem a lelki dolgokról is szól. A visszajelzések jók, ennek a legfontosabb részei a meccsek, amiket egyrészt a versenyeken vívtam, de majdnem ugyanolyan fontos, amikor az edzéseken vagy a tesztmeccseken birkózom. Most már, röviddel a rajt előtt inkább a technikát csiszolom, felgyorsulok, felpörgök, a súlyomat rendezem, a fejemet pihetetem, nincs már szükségem azokra az éles meccshelyzetekre, amiket a Tatán edzőtáborozó külföldi ellenfelekkel gyakoroltam.
– Hány kilót kell még „ledobnod”?
L. T.: – Így, szűk két héttel a vb előtt van rajtam kábé hét és fél-nyolc kiló, de ez nem az eleje, már elkezdtem a fogyást szépen lassan. Úgy alakul, ahogy terveztem.
– Nem sokszor adatik meg, hogy egy csapatban két testvér is helyet kapjon, ráadásul az öcséd, Viktor ugyancsak érmes álmokat dédelgethet, de te vagy a tapasztaltabb – négy évvel idősebb –, nyilván tanácsokat adsz neki.
L. T.: – Először is sokan kérdezik tőlem, hogy van a bátyám. Na, igen, mert az idők során szépen megnőtt, megerősödött, nagyobb már, mint én, így aztán a látszat csal, sokan azt hiszik, hogy én vagyok a kisöccse. Mindegy, egye fene. Fiatalabb korában tényleg sokszor adtam neki tanácsot, most már egyre kevésbé igényli, járja ő is a maga útját. különben meg nagyon jó, hogy ketten képviseljük a családot, szerintem fantasztikus hangulat lesz az arénában. Emlékszem a 2005-ös, budapesti világbajnokságra, amikor még a lelátóról szurkoltam a fiúknak, őrületes hangulatban birkózhattak. Most is így lesz, mi meg Viktorral ígérhetjük, hogy összekalapálunk egy-két „fémet”!
