6.5 C
Cegléd
2026. november 4. szerda
spot_img

Mórahalmon jártunk

Nagyon jól kezdődött a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda „Zöldikék” csapatának ez a tanév, hiszen az első tanítási hét után máris kirándulással folytatódtak a munkás hétköznapok! Áprilisban tudtuk meg, hogy a „SzékelyKapuK- Zöldkapuk” közép-kelet-európai versenyen megnyertük az áhított mórahalmi kirándulást. Volt miért várnunk az iskolakezdést!

Izgalmas vonatozás után, a gyönyörű Szeged utcáin sétáltunk, néztük a „szőke” Tiszát, a lenyűgöző zenélő szökőkutat, a Dóm egyszerre modern és mégis fenséges épületét,az egyetem épületeit… Lázasan vártuk, hogy megérkezzünk Mórahalomba, ahol a nyugalom, csend és feltöltődés szigete várt minket. A természet ölén éltünk két napig, ahol őzikék szaladgáltak körülöttünk, rókalyukat kémlelhettünk, bejártuk a tanyavilágot, nyílvesszőt készítettünk és íjászkodtunk. Beszélgetéseinkben a természet tisztelete, egymás megbecsülése, segítése, a hazaszeretet fontossága került előtérbe. Sokat láttunk, tanultunk, rengeteget nevettünk és felejthetetlen pillanatokat szereztünk egymásnak! 

Köszönjük a program szervezőinek és Dr. Varga- Berta József programvezetőnek, hogy beléphettünk kapuján és megpillanthattunk egy másik, csodás világot!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...