-0.6 C
Cegléd
2026. február 2. hétfő
spot_img

“Mocskos csalók!”

A férfi kézilabda NB I. 10. fordulójában a Balatonfüred látogatott Ceglédre. A mérkőzésnek nem kis tétje volt, hiszen hazai győzelem esetén a két csapat helyet cserélt volna a bajnoki tabellán úgy, hogy a Ceglédi KK SE lép az 5. helyre. Ezzel az álommal szegényebbek maradtunk, pedig ma a ceglédi csapat jobb volt a Fürednél.
A ceglédisport.hu szerkesztője, Pudics Zsolt a mérkőzésről így fogalmaz: „Medve Róbert és Nagy I. László a mérkőzés két senkiházi játékvezetője gondoskodott róla, hogy a gyengébb formában játszó csapat nyerjen. Persze mondhatják, hogy be kellett volna lőni a ziccereket és mindjárt más az eredmény. Úgy nehéz koncentráltan játszani, hogy mindent, de mindent ellenünk fújnak. Ez a két jóember még a döntetlent sem engedte meg. 700 szurkoló skandálta, hogy mocskos csalók és a  lefújás után elszabadultak az indulatok… Csak gratulálni lehet a Ceglédi KK SE játékosainak! Fiúk ezt a meccset megnyertétek, csak pontot nem kapunk érte.”
A mérkőzés után Kökény István vezetőedző nyilatkozott: – Nagyon sajnálom a csapatomat, hogy egy döntetlent nem tudtunk elérni. Helyenként fáradtabb volt a társaság. Voltak hullámvölgyek, amiből hatalmas energiákat mozgósítva fel tudtunk jönni.

 
Ceglédi KK SE – Balatonfüredi KSE 20 – 21 ( 14 – 13 )
Ceglédi gólok :Bíró 8, Perisic 4, Pocsai 3, Antal 2, Lepsényi 1, Takács 1, Dengi 1
 
Utánpótlás eredmények : Junior
Ceglédi KK SE – Balatonfüredi KSE 19 – 50 ( 12 – 22 )
 
ifi : Ceglédi KK SE – Balatonfüredi KSE 18 – 43 ( 9 – 17 )

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Felszabadító élmény: az ejtőernyőzés

  Elképzelted már, milyen lenne madártávlatból szemlélni a világot? Az...

Fejlődő vállalkozások, sikeres Cegléd

A Cegléd és Térsége Ipartestület és a Településfejlesztési Szövetség...

Az elektromos bojlerek térhódítása: miért lehet ez a jövő?

  Az elmúlt években Magyarországon is egyre elterjedtebbé váltak az...

Címkenyomtatás: mit kell tudnod a matrica erejéről?

A címkék több funkciót látnak el, mint amit elsőre...

Egy bringagyártó, amely újraértelmezi az európai kerékpárpiacot

    Ha a különleges kerékpárok rajongója vagy, akkor biztosan örömmel...