33.9 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

„Lipem, lopom a szőlőt…”

… hallhatták Cegléden, a Báthori utcai járókelők az óvodások énekét. Hagyománya van intézményünkben, hogy őszköszöntő hetet tartunk énekkel, tánccal, szüreti mulatsággal.

Ebben az évben is igyekeztünk színes programokkal emlékezetessé tenni a kicsik számára ezt a néhány napot. Az óvodát az évszaknak megfelelő ruhába öltöztettük, minden csoport a saját korosztályához mérten vett részt a dekorálásban: a kisebbek színeztek, festettek, a nagyobbak terménybábokat készítettek. A szülők segítségével a gyerekek szőlőt darálhattak, préselhettek, megfigyelhették, hogyan készül a must.

Mi, óvó nénik a néphagyományhoz igazodva maskarába öltöztünk, ahogyan régen, egyes vidékeken tették és szüreti felvonulásra invitáltuk az apróságokat. A nagycsoportosok álltak az élre az általuk készített, gyönyörű szőlőkoszorúval, majd énekszóval végigsétáltunk az utcán. Természetesen az ez után következő lovas kocsizás csak emelte a nap hangulatát. Visszatérve az oviba, szőlőt, mustot, pogácsát kóstolhattunk.

A hét közepén valamennyien a Füle tanyára kirándultunk. Az állatok megtekintése előtt a kukoricamorzsolást és darálást is kipróbálhattuk régi, hagyományos eszközökkel. Az állatsimogatónak volt a legnagyobb sikere, de ámulattal figyelhettünk meg egy csikós bemutatót is. Jólesett a futás, a közös játék a hatalmas karámmal körbekerített területen.

A negyedik napon a négy évszakról láthattunk egy bábelőadást a Portéka Bábszínház tolmácsolásában, majd pénteken, míg a nagyok a Zene világnapja alkalmából a Szabadság téren énekeltek, az apróbbak mozgásos, ügyességi játékokban vehettek részt.

Jó érzéssel gondolunk vissza ezekre a napokra, az együtt átélt, közös élményekre. Köszönjük a szülők segítségét, támogatását.

Borosné Dobozi Anikó Éva óvodapedagógus

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...