7.1 C
Cegléd
2025. október 27. hétfő
spot_img

Őszi túra a Vértesben

Töprengésünkből a toronyóra hangja figyelmeztetett az idő múlására és már indultunk is az alig egy kilométer távolságra lévő Bányászati Múzeumba.

Mindenhez hozzá lehet nyúlni és ki lehet próbálni a kiállított tárgyakat, eszközöket! Örömmel tettük miközben hallgattuk a bányász tárlatvezetőnket.

Csodálattal néztük a bányagépeket, melyek nemcsak az udvaron, de a látogatható tárnában, a helyükön bebizonyították, hogy ” nem könnyű a bányászok élete”!

Két óra múltával búcsúztunk tárlatvezetőnktől és már a lemenő nap utolsó fényeinél indultunk vissza a tó melletti erdei ösvényen Vértessomlóra.

Szombaton délelőtt egy bőséges és energiát adó reggeli után elindult a „kis” csapat a Vértesbe. Utunk, végig vezetett Vértessomló főutcáján, majd az első információs táblán Márti botját végigvezette a tervezett útvonalon.

Indulás… Hurrrááá!

Igen lendületes tempóban haladtunk. Szívtuk magunkba az erdő friss illatát. Szomjunkat a Szarvas kút forrása oltotta. Gondolom annak idején Rockenbauer Pál is töltötte kulacsát, róla egy fát is elneveztek az erdő mélyén. Gyönyörű út vezetett fel a Vitányi várba, ahol kis pihenés és lakomázás után indultunk vissza a Mária szakadékot megkerülve. Csakúgy szedtük a botjainkat, lábunk alatt a természet ezernyi színe keveredett. Lépteinket egy fába vésett Szűz Mária figyelte. Lábainkban már éreztük a megtett „kiló”- métereket, mindezt a Körtvélyesi Kápolna látványa feledtette velünk. Még egy utolsó kulacstöltés a Szép Ilonka forrásból és irány „haza”. Ezek az őszi színek és ez a táj semmihez sem hasonlítható.

Megcsináltuk… Fáradtságról szó sincs, a csapat már a következő túrát tervezi. Szállásunkon finom csirkepaprikás pótolta az elégetett kalóriát. Ezt a kellemes 20-25 km- es túrát remek társaság és ismét egy feledhetetlen élmény zárta.

Vasárnap reggeli után összepakoltunk és a szélrózsa majdnem minden irányába mentünk, ki haza, ki pedig tovább új látnivalók nyomába!

Egy kisebb konvoj (3 autó – 13 fő) átautózott Vértesszentkeresztre, ahol a Bencés apátság romjait néztük meg. Innen átmentünk Csókakőre, ahol az éppen felújítás alatt lévő várhoz kaptattunk fel és tettünk egy sétát a vár alatti völgyben.

Csákváron meglátogattuk a Csuti Cukrászdát, ahol megkóstoltuk egy finom kávé mellé az év tortáját és a tavalyi nyertes Triász fagylaltot. Itt lett vége a 2013-as év őszi kirándulásának.

Dely Márta és Lőrincz Zsuzsanna beszámolója

túrázók által készített fotók megtekinthetők itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A Lifemed várólista nélküli, új és megújuló szolgáltatásai

Pacemaker ambulancia Szakrendelésünk a pacemakerrel és ICD-vel élők számára nyújt...

Gazdasági fordulatot sürget a CFE!

„Cegléd városa bajban van” – hívtuk fel a figyelmet...

A SPINDELBAU Kft 2025 évben ünnepelte 20 éves fennállását!

Az idei évben május-június-július hónapokra szerveztük a kedvezményes gázkészülék...

Rendőrautós születésnapi meglepetés Benettnek

Olvasónk osztotta meg velünk kedves élményét: kisfia, Varga Benett,...

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...