Engem ért a megtiszteltetés, hogy szavakba öntsem az osztályunk erdélyi kirándulásának emlékeit. Sajnos nem mesélhetem el teljes részletességgel, mert arra egy könyv sem lenne elég.
Kezdjük az elején. Ahogy a percek pörögtek, úgy egyre izgatottabbak lettünk, és nagyon vártuk már, mikor indulunk. Erre egy csütörtökről péntekre virradó éjjel került sor, amikor majdnem pontosan éjfélkor indultunk el Ceglédről. Pár óra múlva már a határon álltunk, majd egy gyors ellenőrzés után haladhattunk is tovább a végső állomás, Székelyudvarhely felé. A kényelemtől szinte teljesen mentes buszút után kicsit késve, kevéssel dél előtt értünk oda, ahol vendéglátóink zsíros kenyérrel és teával kínáltak minket. Egy kis étkezés után megnéztük a városházát, az iskolát, a kollégiumot, és sétáltunk egyet a városban, majd elvonultunk a minket fogadó erdélyiek családjaihoz. Finom ebédünket elfogyasztva ismerkedés következett a család többi tagjával, majd mentünk is tovább egy kis fürdőzésre. Egy szépen megépített, fedett fürdőzőhelyen kötöttünk ki, ahol eltöltöttünk pár kellemes órát fürdőzéssel és szaunázással, majd elindultunk vacsorázni, amiből a nagy többségünknek egy kiadós pizza-rendelés lett. Miután elfogyasztottuk vacsoránkat, beleestünk az éjszakába és át is szórakoztuk, amiről külön könyvet lehetne írni. Miután hazaértünk, aludtunk pár órát. Az alvás mennyiségéhez képest igazán kellemesen ébredtünk és könnyedén, egy gyors zuhanyzás után készen is álltunk az aznapi kalandokra.
Busszal mentünk Zeteváraljára egy szép táborba, melynek környezete olyan gyönyörű, hogyha tudnék festeni, meg is örökítettem volna. Ehelyett sportok és különböző játékok következtek, a fiúk nagy része pár lánnyal együtt egész délelőtt a bőrlabdát kergette, hogy utána egy frissítő zuhany és kártyaparti végén egy nagyon finom gulyáslevessel zárjuk a sort.
Ezek után elmentünk egy vadasparkba, ahol a sok szarvas és őz él szabadon, így alkalmunk nyílt megsimogatni őket. Igaz, kicsit hangoskodtunk, ezért inkább elkerültek minket, de így is nagyon jól szórakoztunk. Sötétedéskor elindultunk vissza a buszhoz, ami nem ment egyszerűen, sőt ahogy egy vízmosáshoz értünk, hirtelen egy tehéncsorda is mellénk szegődött, akikkel meg kellett a helyért „küzdenünk”. Nehézségek árán, de sikerült leérni a buszhoz, ami visszavitt a táborba, ahol egy kis pihenés és vacsora után megünnepeltük erdélyi testvérosztályunk osztályfőnökének, Péter Istvánnak a születésnapját és tábortüzet gyújtottunk, majd közismert dalokat énekelgettünk. Mikor kifogytunk az énekszóból, egy görbe estét csaptunk, ami talán még jobban telt, mint az előző esti. Másnap reggelire finom tojásrántotta volt, majd elpakoltuk a buli után megmaradt romokat, s elindultunk vissza Székelyudvarhelyre. A megérkezés után kisebb vita alakult ki, hogy az ebédig megmaradt időben mit csináljunk, ezért a csoportunk egyik fele a helyi vásárba, a másik fele pedig számháborúzni ment. Újabb kellemes két óra következett, a nagy háborút pedig győztesen hagytuk el. Ezek után egy szép étteremben következett az ebéd, majd a könnyekkel teli búcsúzkodás.
Nehéz szívvel hagytuk ott őket, és elindultunk Magyarország felé. Az út hazafele véleményem szerint még kényelmetlenebb volt, mint odafele, és a határon való gyors igazoltatás után haladtunk is tovább Ceglédre, ahova éjfél körül érkeztünk meg. Újabb rövidre sikerült alvás után visszatértünk a monoton mókuskerékbe, amiből pár napra megszöktünk és felejthetetlen emlékeket gyűjtöttünk.
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor legkésőbb nyáron újabb néhány napot tölthetünk együtt.
Köszönettel tartozunk a szervezőknek, Augusztin Mónikának és Pintér Istvánnak, valamint az utazásunk költségeihez hozzájáruló Rákóczi Szövetségnek is.
