– Sokáig gondolkodtam azon, kell-e, etikus-e reagálni azokra a nyilatkozatokra, megnyilvánulásokra, melyek a ceglédi, személyemet is érintő edzőváltás óta történtek. Harcolni nem akarok, mert ebben az ügyet lezártnak tekintem. A különböző médiumokban és internetes portálokon sorozatosan megjelenő, a munkámat, és ezzel a személyemet ért negatív, megalapozatlan kinyilatkoztatásokkal kapcsolatosan azonban reagálnom kell – kereste meg lapunkat Ványi Zsolt. Az alábbiakban Horváth M. Attila, a Sportszelet (Pest megyei labdarúgó szaklap) újságírója kérdezi a leköszönő edzőt a történtekről, terveiről. Ványi Zsolt lapunknak nyilatkozva az alábbiakon túl elmondta: – Egy dologért éri meg küzdeni: ez pedig a ceglédi labdarúgás…Minden más e mellett, csak vihar egy pohár vízben…Mondjuk az meg nem baj, ha tiszta…Hajrá Cegléd!
Furcsa helyzetben találta magát. Persze a lelke mélyén tudta, mi fog történni, mégsem lehetett könnyű feldolgozni, hogy három esztendőt követően felállt a Ceglédi Vasutas kispadjáról Ványi Zsolt, a Pest megyei együttes trénere. Az alábbi interjúval lapunk lezártnak tekinti az edzőváltást. Persze az edző nem magától ment, hiszen megköszönték a munkáját. Hogy jót húzott-e a vezetőség Kiss László megszerzésével, azt majd az idő eldönti, mindenesetre az utóddal kettőből két vereség a CVSE mérlege.
– Nyugodtabb lett az élete?
– Nyugodtabbnak nyugodtabb, bár hiányzik a hétvégi adrenalin, ezt nem tagadom – felelte Ványi Zsolt.
– Nem mesét kérek, avagy a ,,hol volt, hol nem volt”-effektus helyett: hogy volt?
– Maga a konkrét edzőváltás a trénercsere előtt két héttel került napirendre, amikor leültünk a vezetőkkel. Akkor azt az ultimátumot kaptam, a négy sikertelenül megvívott mérkőzés után két meccsen kell négy pontot szereznünk. Ez volt a Sopronnal és a Balmazújvárossal szembeni találkozó, és mint az eredményekből kiderül, csak három ,,egységet” sikerült gyűjtenünk.
– Nem találta ezt az ukázt furcsának, vagy teljességgel elfogadta a helyzetet?
– Ha azt nézzük, a Sopron elleni ,,hatpontos” mérkőzés volt, illetve jött egy jó erőkből álló Balmazújváros hozzánk, mondhatni, a négy pont a minimum lett volna. Persze volt olyan hang is, amely szerint hatot kell szerezni. Erre azt mondtam, akkor írjuk alá már most az edzőváltással kapcsolatos papírokat, hiszen ha négy vesztes meccs után négy pontot szerzünk, akkor úgy gondolom, az azt jelenti, hogy elindultunk felfelé. Szóval mindez nem okozott gondot, ráadásul a szakosztályban sokáig vezetőségi tag voltam, így olyanokkal beszéltünk erről, akikkel eddig és talán ezután is együtt dolgozom, ha maradok.
– Ez elég sejtelmes megfogalmazás volt.
– Persze, hiszen ilyenkor felmerülnek lehetőségek, amelyek a folytatás mikéntjéről szólnak, és ez nem feltétlenül pénzkérdés, hanem az, hogyan lehet visszakerülni, egyáltalán vissza akarok-e kerülni?
– A kérdés az: vissza akar kerülni?
– Nem tudom. Egyrészt mindenképpen, hiszen dolgoztam itt akkor, amikor egy fillérünk sem volt, és most az elmúlt sok-sok évvel ezelőtti állapotokról beszélek. Nem voltak eszközeink, létesítményeink, ám a kormány hathatós segítségének köszönhetően fejlődésnek indult a futball, az edzők most már megfelelő körülmények között dolgozhatnak, szóval az fájna, ha akkor nem tudnék tenni a klubért, amikor a feltételek adottak. Sajátságos ugyanakkor, hogy ceglédiként szembesülök olyan dolgokkal az edzőváltás óta, amit nehéz megélni, és ez mindenképpen elbizonytalanít a folytatást illetően. Ez elég diplomatikus volt, nem?
– De. Kifejtené?
– Hagyjuk ezt a kérdést, jó?
– Akkor másként fogalmazok: sok emberben csalódott?
– Jó néhányban, de mondom, egy edzőt le lehet váltani, nem erről van szó. Nem állítom, hogy hiba nélküli vagyok, félreértés ne essék, meg aztán nem dolgoztam negyven-ötven évet a labdarúgásban, hogy ezt mondhassam.
– Most tényleg diplomatikus.
– Mire gondol?
– Hagyjuk ezt a kérdést, jó?
– Nem olvastam azt a lapjukban megjelent interjút, ami az utódommal, Kiss Lászlóval készült, ám néhány kollégám igen, akik szóltak. Gondolom, erről majd úgyis kérdezni fog.
– Persze, de előtte annyit engedjen meg: ön kirúgta volna saját magát?
– Én nem. Amit mondanak, hogy milyen rossz erőállapotban volt a csapat, ezt nem éreztem. Amikor felhívtak az interjú miatt a trénerkollégák, hogy mi jelent meg, ugyanazt mondtam nekik is: szívesen átadnám a dvd-ket és a polármérések eredményeit, elemeztesse ki, aki akarja, de azok nem fogják az új edző állítását igazolni. Az eddigi munkám fényében viszont kikérem magamnak az ominózus mondatokat!
– Nevezzük nevén a ,,gyereket”: Kiss László szavait magam azért furcsálltam, mert a Sopron elleni idegenbeli meccsük után ön azt mondta, sok esetben a végén szorították be az ellenfeleket. Ha ez így van, aligha van rossz erőállapotban a gárda.
– Éppen ez a lényege az egésznek. Ha odamegyek valahová, és azt mondják, a 87., a 92. és a 89. percben kapott gólt a csapat, önmagában jelentheti, hogy ez a probléma. De aki látta például a Zalaegerszeg elleni találkozót, felbillent a pálya, egy kapuztunk, amiben benne van, hogy megkontráznak, benne van ,,X’ játékos hibája, ám akkor a meccsből nem az jön le, hogy erőnléti gondok vannak. Köszönöm, hogy az imént felolvasta nekem az interjú egyes részleteit, az önérzetemben sért egyértelműen, mert tudom, milyen munkát végeztem. Még egyszer mondom, követtem el hibát, de lehet, az egyik az volt, hogy a játékosokkal együtt vagyok régóta, és akikkel más viszonyba kerültem, mint amikor átvettem a csapatot.
– Több is volt, mint tréner-labdarúgó kapcsolat?
– Az, hogy milyen egy futballista-edző viszonya, érdekes kérdés, így erre nagyon nehéz válaszolni. Ha egy nyugati klubban dolgozó edző említi, hogy fiaként szereti ezt vagy azt a játékost, nem tűnik fel, nem szúr szemet senkinek, netán, ha megjelenik vele valahol. Ezt lehet pellengérre állítani velem kapcsolatban, de a játékosoknak is elmondtam, amit most önnek: elsősorban az embert néztem mindig, próbáltam azt a motivációs bázist megtalálni, hogy kihozzam mindenkiből a maximumot az elvégzett munkán túl, de ezzel lehet, hogy volt olyan futballista, aki visszaélt.
– Senkit nem akarok megbántani, még mielőtt sokan felszisszennének, de amiről a beszélgetésünk elején szót ejtett, erről a négypontos ultimátumról a labdarúgóknak volt tudomása?
– Igen, tudtak róla, a soproni mérkőzés előtt erről szó volt. Úgy gondolom, az, hogy 3–2-re nyertük meg azt a mérkőzést, az a Sopronra nézve volt hízelgő, hiszen rengeteg helyzetünk akadt, így lehetett volna 5–2 is az a találkozó. A Balmazújváros elleni abszolút ikszes meccs volt, illetve, mondhatni, egygólos, ám nem éreztem egyik csapaton sem, hogy meg tudja szerezni azt. Az viszont már tényleg a sors fintora, hogy riválisunk a Zalaegerszeg ellen ugyanúgy szabálytalan gólt szerzett, mint ellenünk.
– Beszélt már Kiss Lászlóval, az utódjával?
– Egy órán keresztül. Az itteni helyzetről, az utánpótlásról, igaz, a felnőtt gárda nem került szóba, csak nagyjából két mondat erejéig. Egyébként nincs rossz viszonyunk egymással, megtaláljuk a közös hangot. Az pedig, hogy ceglédi fiatalok játszanak, az nálam nagyobb örömmel senkit nem fog eltölteni. Aki most, a Szolnok ellen pályán volt kezdőként, Viniczai Viktor, nem egy hét alatt tanult meg futballozni. Szabó Martin és Viniczai felvállalta, hogy magántanuló lesz, ennek az eredménye, hogy ott vannak, ahol tartanak. Az más kérdés, hogy az edző be merte tenni, hiszen nincs veszítenivalója, nekem meg ott volt az eredménykényszer.
– Az mikor dőlhet el, hogy marad-e Cegléden?
– Rövid időn belül. Volt megkeresésem a harmadosztályból, ám a civil foglalkozásomat is meg kell néznem, mit lehet feladni és mit nem, avagy, ha elhagyom Ceglédet, milyen formában tudom megtenni.
– Nyugodtabbnak nyugodtabb, bár hiányzik a hétvégi adrenalin, ezt nem tagadom – felelte Ványi Zsolt.
– Nem mesét kérek, avagy a ,,hol volt, hol nem volt”-effektus helyett: hogy volt?
– Maga a konkrét edzőváltás a trénercsere előtt két héttel került napirendre, amikor leültünk a vezetőkkel. Akkor azt az ultimátumot kaptam, a négy sikertelenül megvívott mérkőzés után két meccsen kell négy pontot szereznünk. Ez volt a Sopronnal és a Balmazújvárossal szembeni találkozó, és mint az eredményekből kiderül, csak három ,,egységet” sikerült gyűjtenünk.
– Nem találta ezt az ukázt furcsának, vagy teljességgel elfogadta a helyzetet?
– Ha azt nézzük, a Sopron elleni ,,hatpontos” mérkőzés volt, illetve jött egy jó erőkből álló Balmazújváros hozzánk, mondhatni, a négy pont a minimum lett volna. Persze volt olyan hang is, amely szerint hatot kell szerezni. Erre azt mondtam, akkor írjuk alá már most az edzőváltással kapcsolatos papírokat, hiszen ha négy vesztes meccs után négy pontot szerzünk, akkor úgy gondolom, az azt jelenti, hogy elindultunk felfelé. Szóval mindez nem okozott gondot, ráadásul a szakosztályban sokáig vezetőségi tag voltam, így olyanokkal beszéltünk erről, akikkel eddig és talán ezután is együtt dolgozom, ha maradok.
– Ez elég sejtelmes megfogalmazás volt.
– Persze, hiszen ilyenkor felmerülnek lehetőségek, amelyek a folytatás mikéntjéről szólnak, és ez nem feltétlenül pénzkérdés, hanem az, hogyan lehet visszakerülni, egyáltalán vissza akarok-e kerülni?
– A kérdés az: vissza akar kerülni?
– Nem tudom. Egyrészt mindenképpen, hiszen dolgoztam itt akkor, amikor egy fillérünk sem volt, és most az elmúlt sok-sok évvel ezelőtti állapotokról beszélek. Nem voltak eszközeink, létesítményeink, ám a kormány hathatós segítségének köszönhetően fejlődésnek indult a futball, az edzők most már megfelelő körülmények között dolgozhatnak, szóval az fájna, ha akkor nem tudnék tenni a klubért, amikor a feltételek adottak. Sajátságos ugyanakkor, hogy ceglédiként szembesülök olyan dolgokkal az edzőváltás óta, amit nehéz megélni, és ez mindenképpen elbizonytalanít a folytatást illetően. Ez elég diplomatikus volt, nem?
– De. Kifejtené?
– Hagyjuk ezt a kérdést, jó?
– Akkor másként fogalmazok: sok emberben csalódott?
– Jó néhányban, de mondom, egy edzőt le lehet váltani, nem erről van szó. Nem állítom, hogy hiba nélküli vagyok, félreértés ne essék, meg aztán nem dolgoztam negyven-ötven évet a labdarúgásban, hogy ezt mondhassam.
– Most tényleg diplomatikus.
– Mire gondol?
– Hagyjuk ezt a kérdést, jó?
– Nem olvastam azt a lapjukban megjelent interjút, ami az utódommal, Kiss Lászlóval készült, ám néhány kollégám igen, akik szóltak. Gondolom, erről majd úgyis kérdezni fog.
– Persze, de előtte annyit engedjen meg: ön kirúgta volna saját magát?
– Én nem. Amit mondanak, hogy milyen rossz erőállapotban volt a csapat, ezt nem éreztem. Amikor felhívtak az interjú miatt a trénerkollégák, hogy mi jelent meg, ugyanazt mondtam nekik is: szívesen átadnám a dvd-ket és a polármérések eredményeit, elemeztesse ki, aki akarja, de azok nem fogják az új edző állítását igazolni. Az eddigi munkám fényében viszont kikérem magamnak az ominózus mondatokat!
– Nevezzük nevén a ,,gyereket”: Kiss László szavait magam azért furcsálltam, mert a Sopron elleni idegenbeli meccsük után ön azt mondta, sok esetben a végén szorították be az ellenfeleket. Ha ez így van, aligha van rossz erőállapotban a gárda.
– Éppen ez a lényege az egésznek. Ha odamegyek valahová, és azt mondják, a 87., a 92. és a 89. percben kapott gólt a csapat, önmagában jelentheti, hogy ez a probléma. De aki látta például a Zalaegerszeg elleni találkozót, felbillent a pálya, egy kapuztunk, amiben benne van, hogy megkontráznak, benne van ,,X’ játékos hibája, ám akkor a meccsből nem az jön le, hogy erőnléti gondok vannak. Köszönöm, hogy az imént felolvasta nekem az interjú egyes részleteit, az önérzetemben sért egyértelműen, mert tudom, milyen munkát végeztem. Még egyszer mondom, követtem el hibát, de lehet, az egyik az volt, hogy a játékosokkal együtt vagyok régóta, és akikkel más viszonyba kerültem, mint amikor átvettem a csapatot.
– Több is volt, mint tréner-labdarúgó kapcsolat?
– Az, hogy milyen egy futballista-edző viszonya, érdekes kérdés, így erre nagyon nehéz válaszolni. Ha egy nyugati klubban dolgozó edző említi, hogy fiaként szereti ezt vagy azt a játékost, nem tűnik fel, nem szúr szemet senkinek, netán, ha megjelenik vele valahol. Ezt lehet pellengérre állítani velem kapcsolatban, de a játékosoknak is elmondtam, amit most önnek: elsősorban az embert néztem mindig, próbáltam azt a motivációs bázist megtalálni, hogy kihozzam mindenkiből a maximumot az elvégzett munkán túl, de ezzel lehet, hogy volt olyan futballista, aki visszaélt.
– Senkit nem akarok megbántani, még mielőtt sokan felszisszennének, de amiről a beszélgetésünk elején szót ejtett, erről a négypontos ultimátumról a labdarúgóknak volt tudomása?
– Igen, tudtak róla, a soproni mérkőzés előtt erről szó volt. Úgy gondolom, az, hogy 3–2-re nyertük meg azt a mérkőzést, az a Sopronra nézve volt hízelgő, hiszen rengeteg helyzetünk akadt, így lehetett volna 5–2 is az a találkozó. A Balmazújváros elleni abszolút ikszes meccs volt, illetve, mondhatni, egygólos, ám nem éreztem egyik csapaton sem, hogy meg tudja szerezni azt. Az viszont már tényleg a sors fintora, hogy riválisunk a Zalaegerszeg ellen ugyanúgy szabálytalan gólt szerzett, mint ellenünk.
– Beszélt már Kiss Lászlóval, az utódjával?
– Egy órán keresztül. Az itteni helyzetről, az utánpótlásról, igaz, a felnőtt gárda nem került szóba, csak nagyjából két mondat erejéig. Egyébként nincs rossz viszonyunk egymással, megtaláljuk a közös hangot. Az pedig, hogy ceglédi fiatalok játszanak, az nálam nagyobb örömmel senkit nem fog eltölteni. Aki most, a Szolnok ellen pályán volt kezdőként, Viniczai Viktor, nem egy hét alatt tanult meg futballozni. Szabó Martin és Viniczai felvállalta, hogy magántanuló lesz, ennek az eredménye, hogy ott vannak, ahol tartanak. Az más kérdés, hogy az edző be merte tenni, hiszen nincs veszítenivalója, nekem meg ott volt az eredménykényszer.
– Az mikor dőlhet el, hogy marad-e Cegléden?
– Rövid időn belül. Volt megkeresésem a harmadosztályból, ám a civil foglalkozásomat is meg kell néznem, mit lehet feladni és mit nem, avagy, ha elhagyom Ceglédet, milyen formában tudom megtenni.
Az interjú a Sportszelet című Pest megyei labdarúgó szaklapban jelent meg 2013. november 15-én Horváth M. Attila tollából.
