Az érintett hölgy – nevét, címét vállalva – lapunknak küldött levelet postán, azzal, „kérjük meg az újságírót vegye le a mocskolódó írást a Facebookról és kérjen bocsánatot”. Levelében kifejti: „Sokszor járok különböző rendezvényekre a városban. Szokott utána lenni egy kis vendéglátás. Kőhalmi Dezső újságíró is elegánsan van mindig felöltözve. Két hete a Művelődési Házban volt fotókiállítás. Rámszólt: – Évike te is az édes sütit szereted? November 22-én, a Kossuth Gimnáziumban volt az év nyelv-matematika-magyar tanárok szokásos évi megjutalmazása. Kulturáltan viselkedtem, minden sütit végigkóstoltam. Erre ő: – Olyan élősködő vagyok.
Este 7-8 körül a Facebook-ra feltett egy mocskolódó szöveget: “itt van a zabagép, lehet, hogy már következő alkalommal kitiltják az összejövetelekről”.
Kőhalmi Dezső nem lapunknál dolgozik, és nem is nálunk jelent meg az ominózus cikk, így mi nem kérhetjük őt az írás (és az érintettről készült kép) eltávolítására, viszont a jelenség közérdekűsége miatt úgy gondoltuk utánajárunk az esetnek és egy harmadik személy nézőpontját is kikértük az általa is látott eseményekről.
„Olvastam Kőhalmi Dezső tollából a cikket, ami a kiállítás megnyitók és egyéb rendezvények „élősködőiről” szól. Mivel magam is gyakran járok ezekre részben érdeklődésből, részben „hivatalból”, így volt alkalmam az írások valódiságáról meggyőződni.
Mindenkiből más reakciót vált ki egy-egy ilyen megnyilvánulás. Én megértem azokat, akik ezen teljesen felháborodnak, mert finoman fogalmazva ez nem illendő, kicsit erősebben, kifejezetten pofátlanság. A kommentelők persze még rátesznek egy lapáttal, hogy milyen tutyi-mutyi népség, akik nem merik szóvá tenni, szemtől-szembe kiosztani ezeket az embereket.
Szeretném a dolgot megvilágítani arról az oldalról, hogy mit is érnénk el ezzel? Vegyük a legutóbbi esetet, Az év tanára díjak átadását. Az a hat ember, aki a díjat kapta, örült a díjnak, boldog volt, hogy örömét kellemes hangulatban ennyi emberrel megoszthatja. Ha ekkor valaki felelősségre vonja a „zabagépet”, abból valószínűleg egy jókora botrány kerekedik. Lehet, hogy az illető többet nem jelenne meg rendezvényeken, de ez nem biztos. Abban viszont biztos vagyok, hogy minimum az ünnepelt hat ember örömét elrontjuk.
Másik aspektusa a dolognak: az okok oldaláról közelíteni. Mivel többeket ismerek az érintettek közül, csak néhányat szeretnék felvillantani. Akad közöttük olyan, akinek mentális problémái vannak, súlyosbítva igen nehéz életkörülményekkel. Az vesse rá az első követ, aki nem használná ki az ingyen kaja lehetőségét. Persze ő is érzi, hogy valahol a tisztesség határmezsgyéjéről a csalitosba tévedt, mert a kistányérról a szatyorba lopva csúszik a sütemény. De így lesz mit enni reggel is… és az éhes gyomor könnyen felülírja az írott és íratlan etikai szabályokat.
Van, aki a magányát enyhíti ezeken az alkalmakon. Míg más egy pogácsával és egy fél pohár jófajta vörösborral a kezében is hosszan el tud beszélgetni, van, aki ennél nagyobb mennyiséget is „letol”, és bizony még az a fránya otthoni mosogatás is megúszható mindezzel. Van, akinél ez is szempont. Én lennék a legboldogabb, ha Cegléden olyan jól működne a szociális háló, a közösségi élet, az egymás segítése, hogy ilyen okból senkinek ne kelljen ehhez megoldáshoz folyamodni. Lehet, hogy mindez nem mentség, de elgondolkodtató. Szegényebbek leszünk-e azzal, ha kevesebb a maradék az asztalon?
Persze van, aki világéletében ingyenélő volt és az is marad. Hát náluk nem találok mentséget.”
