37.8 C
Cegléd
2026. augusztus 11. kedd
spot_img

Sportszerűségből elsők

Január 5-én az ünnepélyes rajtceremóniával megkezdődött a dél-amerikai 2014-es Dakar-rali, amelyen Ungvári Miklós egysége kategóriájában 80. helyen áll. Bár sportszerűség kategóriában – tudomásunk szerint – díjazás nincs, Mikiék máris az első helyre kerültek, amikor vasárnap a gyorsasági szakasz vége felé megálltak segíteni egy másik bajba jutott versenyzőnek, Robby Gordonnak és bevontatták a célba. A bajba jutott ellenfél e nélkül valószínűleg fel kellett volna, hogy adja a viadalt. Az esetről a kisegített sportoló egyik szurkolója mesélt a magyar csapatnak írt levelében, háláját és tiszteletét fejezte ki, megköszönve azt, hogy a kedvenc versenyzőjét átsegítette Sandlander autós egysége a kezdeti nehézségeken, – és mint írja – most már van egy másik csapat is akiért szurkolni fog!

Az UNIQA Sandlander Team Toyotájában Miklós társai Sebestyén Sándor, Bognár József autóznak. Az elemzések szerint a trió nem számíthat könnyű versenyre. A kéthetes viadalon több mint 400 versenyző indult, az autósokra 9374, a motorosokra és quadosokra pedig 8750 kilométer vár. A rajt az argentin Rosarióban volt, a cél pedig január 18-án a chilei Valparaisóban lesz, a végeredményben pedig a kitartás játssza majd a főszerepet.
A verseny előtt Ungvári Miklós a Népszavának arról beszélt, „ez lesz az első Dakarom, gyakorlatilag a felkészülésem részeként tekintek rá, egyben egy gyermekkori álmom teljesül azzal, hogy részt vehetek a viadalon”
Forrás: www.facebook.com/dakarklub


Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...