12.1 C
Cegléd
2025. május 11. vasárnap
spot_img

Nyolcadik 1% KUPA

Január 10-én pénteken újra elkezdődik az 1% KUPA Labdarúgó Bajnokság, mely idén nyolcadszor kerül megrendezésre ceglédi egyházak, civil szervezetek között. A rendezvény célja a közös mozgáson, kikapcsolódáson túl a helyi szervezetek kötetlen formában történő kapcsolatépítése és természetesen a tavaszi adóbevalláskor esedékes civil 1% felajánlásra való figyelemfelhívás.

Sajnos gyakori, hogy az adóbevallók elfelejtik bevallásukon megjelölni a támogatandó civilszevezetet, egyházat, ami több millió forintot is jelenthetne a helyi társadalmi élet szereplői részére. A rendezvényre nem futballistákat, hanem helyi civil közösségek képviselőiből álló csapatokat hívunk meg, ezért is gondoltam, hogy a kellemes időtöltésen túl egyben egy hasznos figyelemfelhívás legyen a rendezvény, melyet a csapatok ilyenkor már nagy lelkesedéssel várnak.

A rendezvényen idén többek közt katolikusok, evangélikusok, reformátusok, polgárőrök, rendőrök, gimnáziumi tanárok, a borrendek, és újoncként a mentősök, valamint a sajtó képviselői indítanak csapatokat. A rendezvény támogatója a foci kapcsán kihagyhatatlan Pákozdi család és a civil élet eseményeit mindig kiemelten megjelentető Ceglédi Panoráma.

Krizsán Ervin szervező

A rendezvény hírei követhetők itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...