16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Tévéfelvétel készül a Macskabajról

Februártól júniusig a Pinceszínházban több előadás is látható lesz, de az, hogy a Macskabajnak aznap éppen melyik változata kerül terítékre, azt a közönség összetétele, illetve a szerencse dönti majd el, ugyanis az előadás előtt, a nézők közül valaki egy színházi cilinderből kihúzza majd, hogy az eredeti vagy a kozmetikázott darab kerül bemutatásra.

A Patkós Irma Színházban is új bemutató készül! Folynak a Valahol Európában zenei próbái. A Színházi Világnapon ezzel a bemutatóval szeretnénk kedveskedni közönségünknek. Ecsedi Péter vállalta a korrepetitori feladatot. Szereplők között fellelhetők lesznek olyan ismerős színészek és táncosok is, akik a Patkós Irma Művészeti Szakközépiskolában szerezték meg művészeti képesítésüket és most, mint vendégművészek segítik sikerre vinni a produkciót. Jelentős feladat hárul az iskola szakközepes diákjaira is. A 10. osztályosok a kórusban és a tánckarban jeleskednek majd, a 11. és a 12. évfolyamra pedig a prózai jelenetekben, a nyitányban és a fináléban vár meghatározó feladat.

Az előadás koreográfusa Majláth Árpád, akárcsak az idén szintén felújításra kerülő Őrült nők ketrecének. Ebben az évben ezzel a produkcióval vizsgáznak majd a végzős színészeink.

Nagy Dávid koreográfus irányításával a táncosok is bemutatóra készülnek. A Tánc Világnapján lesz látható a Nő a résben című kortárs táncfantázia. A Ceglédi Panoráma következő számában erről részletesen olvashatnak. Előadásainkra ebben az évben is szeretettel várunk mindenkit!

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....