-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Hangverseny a Mária Rádióért

Ave Maria címmel jótékonysági hangversenyt ad március 9-én 18 órától a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Plébániatemplomban a ceglédi Mária Rádió megszólalásáért Pitti Katalin Liszt-díjas, Érdemes Művész Virágh András Liszt-díjas orgonaművész közreműködésével.

PITTI KATALIN Liszt Ferenc – díjas magyar operaénekes (szoprán), érdemes művész. Szentesen született, a szentesi Szent Anna templom karzatán énekelt először. Tehetségére korán felfigyeltek. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Sík Olga, és Bán Melitta oktatták. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (1971-1977) ének illetve opera szakán Sipos Jenő növendéke volt. 1977-2001 között a Magyar Állami Operaház magánénekese volt. Ihletett előadói stílussal, szenvedélyes interpretációval teszi emlékezetessé előadásait, koncertjeit. Számos hangfelvétel és lemez kiadása fűződik a nevéhez. 

VIRÁGH ANDRÁS (orgona) zenei tanulmányait a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban kezdte, orgonaművész-tanári diplomát 1983-ban kapott a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Tanárai Virágh Endre és Gergely Ferenc voltak. 1983-ban, a II. Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaversenyen a döntőbe jutott és a Liszt-művek legkiválóbb interpretálásáért elnyerte a Cziffra Alapítvány különdíját. 1999 óta a budapesti Belvárosi Főplébániatemplom karnagy-zeneigazgatója, 2005-ig az Országúti Ferences Templom Kapisztrán Kórusának karigazgatója, harmadik évtizede rendszeres egyházzenei szolgálatot végez a budapesti Szent István Bazilikában és közreműködője a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyeinek.


Mint arról korábban hírt adtunk március 6-án 16.00-kor szólal meg először a Mária Rádió ceglédi adása, miután január elején a kétnapos Cegléd-napon a helyi stúdió felállítására összegyűlt csaknem 7 millió forint. A ceglédi önkéntesekből szerveződő, ceglédi témákat feldolgozó napi 4 órában Ceglédről megszólaló Mária Rádió a tervek szerint 16.00-20.00 óra között helyi, a további 20 órában a budapesti stúdió adását sugározza majd. A műsorokat önkéntesek gyártják az ökumené szellemében, bevonva a helyi keresztény közösségeket is.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...