-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Tápiószentmártonban kezdik az évet

Tápiószentmártonban tartotta projekt- és útfelújítási évindító rendezvényét 2014. március 17-én Magyar Közút Nonprofit Zrt. A megújuló a Tápiószentmárton-Cegléd összekötő 9,1 kilométeres út teljes körű rekonstrukciós munkálatainak megkezdése alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Tóth János polgármester köszöntötte a vendégeket. Ünnepi beszédet Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár mondott. 

Az idei évben összesen 843 kilométernyi útszakasz rendbetételét végzi el vagy kezdi meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár. A három párhuzamosan futó programban zajló beruházások összértéke meghaladja a 100 milliárd forintot. Az államtitkár kifejtette, hogy a tavaly és idén meghirdetett programok összesen közel 1600 kilométeren javítják tartósan az útállapotokat mintegy 165 milliárd forintból. Az alsóbbrendű mellékutak 2014-ben 63 szakaszon 247 kilométeren esnek át teljes körű felújításon több mint 36 milliárd forintból. A nyomvályúk és felületi egyenetlenségek megszüntetésére idén 143 szakaszon, 282 kilométeren lesz módja a közútkezelőnek mintegy 17 milliárd forintból. Az év második felében már az autópályákon is munkához láthat a Magyar Közút: a 49 milliárd forintos keretösszegből 314 kilométernyi gyorsforgalmi és főutat újítanak fel 2015 végéig. Völner Pál hozzátette: a szakminisztérium az uniós források maradéktalan hasznosulása érdekében további projektek programokba emelésének lehetőségét is vizsgálja.

A Pest megyei Tápiószentmárton térségében két szakaszon összesen csaknem 9,1 kilométeren hozzák rendbe a 3116. jelű mellékutat. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező hidegremix technológiával erősíti meg a rossz állapotban lévő pályaszerkezetet. A burkolatot érintő munkálatok mellett megújítják a padkát, az árkokat, a csőátereszeket, a tartós burkolati jeleket és a forgalomtechnikai jelzéseket is. A beruházás az Új Széchenyi Terv Közép-magyarország Operatív Program több mint 1,8 milliárd forintos támogatásából valósulhat meg. „A felújítás komoly könnyebbséget jelent a térség lakói számára, a jobb minőségű közlekedési kapcsolatokkal az érintett települések gazdasági lehetőségei is bővülnek” – fejtette ki Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.A fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen nő a forgalombiztonság, javul a szolgáltatási színvonal és érezhetően rövidül az utazási idő. A közútkezelő a sikeres projektzárások utáni években kiemelt figyelemmel kíséri az utak állapotát. Így a rendbe hozott szakaszok tartósan kiváló minőségben biztosítsanak gyors és kényelmes eljutási lehetőséget a közlekedők számára.

Fotók az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...