13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Bencze Márton az Arcvonásokban

Bencze Márton a rádióműsorban, miután bemutatta a gépeit, és azok működését, előbb szüleiről szólt, aki parasztok voltak, de gyapjúfeldolgozással is foglalkoztak, majd gyermekkoráról mesélt, elmondva, hogy a tanítóképzőbe nem vették fel, így villanyszerelő szakiskolát végzett. A középiskola elvégzése után villamosmérnök szeretett volna lenni, de az ősei kulákmúltja miatt nem vették fel az egyetemre. Bencze a székelyudvarhelyi bútorgyárban volt alkalmazott, de munka után gyapjúfeldolgozó műhelyében dolgozott, a felesége tankönyveiből tanult, aki textil szakot végzett. Hosszas munka után nagyon régi gyapjúfeldolgozó gépeket újított fel, de ő is tervezett és készített saját maga számára új gépeket, ami miatt a gazdasági rendőrséggel dolga akadt.

A mester úgy döntött nem „építi tovább a kommunizmust” Romániába, így feleségével, és két kisebb gyermekével Magyarországra telepedett, de székelyudvarhelyi műhelye ma is működik. Előbb Dabason, majd Cegléden indította el gyapjúfeldolgozó műhelyét, felesége pedig jelenleg Pesten az Összefogás Szövetkezet szövőrészlegének a vezetője.

Bencze Márton műhelyéből nem csak a huszárok számára kerülnek ki a viseletek, de a Hadtörténeti Múzeum számára is itt készülnek az első- vagy második világháborús egyenruhák. 

A Kossuth Rádió beszélgetése itt hallgatható…

Korábbi riport Bencze Mártonnal a Duna TV-ben itt…

Fotó: DunaTv

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....