5.5 C
Cegléd
2024. december 21. szombat
spot_img

Cegléd nem került a listára

Az index.hu szerint az egyéni választókerületek nagy részében lefutottnak tűnik a választás, a Fidesz a mandátumbecslésünk szerint ismét kétharmados többséget szerez a parlamentben. A lap összeszedte, hogy helyi okok – például ellenzékiek esélyei vagy különös jelöltek miatt – hol lehet izgalmas a következő néhány hét. Cegléd nem került a listára. A lap kéri, ha az olvasók tudnak olyan körzetet, amely nincs a listán, de megérdemelné, írják meg.

A közvélemény-kutatók februárban rögzített és a napokban közölt felmérései, illetve az Index hétfőn közzétett mandátumbecslése szerint az április 6-i választások után továbbra is kétharmados többsége lesz a parlamentben a Fidesznek.
A várható fölényes Fidesz-győzelem a lap szerint részben a választási rendszer átírásának is köszönhető. Négy éve a Fidesz-KDNP által indított jelöltek megszerezték az egyéni mandátumok 98,3 százalékát (173-at a 176-ból), de az akkori választási rendszerben lévő arányosító szabályok miatt csak 68,1 százalékos parlamenti többségük lett. A párt támogatottsága most kicsit kisebbnek tűnik, mint akkor (2010-ben a szavazók 52,7 százaléka választotta őket listán, most 47–51 százalék közé becsülik őket), de mivel a választási rendszer most jobban premizálja a győztes pártot, arányaiban kevesebb egyéni képviselői hely is elég a kétharmadhoz.

Az internetes lap szerint a Fidesz az egyéni mandátumok túlnyomó többségét ismét simán megszerzi. A 106 választókerület többsége lefutottnak, annak nagy része unalmasan lefutottnak tűnik. Csak néhány tucatnyi olyan hely van, ami valamilyen ok miatt ígér némi izgalmat a választáson, de a lap a Pest megyei 12-es választókerületet nem sorolja ezek közé. A baloldal a lap szerint Budapest mellett néhány vidéki nagyvárosban, illetve a Pest megyei választókerületben így Budakeszin, Dunakeszi, Szigetszentmiklóson, Nagykátán reménykedhet, míg a Jobbiknak két-három helyen lát a lap halvány esélyt a győzelemre: Gyöngyösön, Nyíregyházán, Egerben.

Ha egy kis izgalomra vágyna, az index.hu felsorolja, mely választókerületeket és miért tartja a következő hetekben különösen figyelemreméltónak. A lap kéri, ha az olvasó tud olyan körzetet, amely nincs a listán, de akár egy jelölt vagy épp a nagyon sok jelölt, egy kampányesemény, egy különös akció, ígéret, balhé, vagy bármi egyéb miatt érdekes lehet, írja meg.

Az index.hu írása itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...