Nagy Lajos néven ismert királyunk tehát a 4. házasságból született, akinek több húgáról is tud a történelem. Erzsébet uralkodói értelemben „felnőtt” férjéhez, együttes rendeletben deklarálták a jogtalanul elvett várföldek, valamint királyi birtokok visszavételét. 1342. július 16-án azonban meghal a király, Fehérváron Telegdi Tamás esztergomi érsek búcsúztatta. Öt nappal később ugyanitt I. Lajost királlyá koronázzák, első rendelete – mai szemmel is igen érdekes, – megparancsolja, hogy országszerte a rablókat, tolvajokat és önkényeskedőket írják össze (!). 1343. augusztus 1-én, viszont az özvegy anyakirályné a pápához fordul támogatásért kényes diplomáciai ügyekben. Mély vallásos érzülete ismert az udvarban: szeptember 14-én a nápolyi érsekkel római zarándoklatra vállalkozik.
1355. augusztus 17-én Nagy Lajos édesanyjával megosztja Óbudát, így a budai káptalan is részesedik, Erzsébet Óbudán rendezi be udvarát. Nemsokára Aachenbe zarándokol Erzsébet, de nem szól a krónika arról, hogy volt-e szándékában Compostelába menni (Aachenből indultak ugyanis a nagy zarándoklatok!). 1362. májusában IV. Károly német-római császár ízetlen sértést engedett meg magának Erzsébettel szemben, ezért I. Lajos seregeivel felvonul egy rövid háborúra, amit a brünni béke zárt le. Az anyakirályné befolyása és politikai szerepvállalása semmit sem lanyhult, a király kinevezi anyját lengyel kormányzónak, mégis a királynak a Luxemburgiakkal folytatott békülékeny diplomáciai taktikáját Erzsébet ellenzi, azaz konfliktusba került fiával.
Az anyakirályné vallásos érzülete nem változik (1331-ben fogadalmat tesz az óbudai kolostornak) mind eközben, sőt az 1368. május 8-án kelt oklevél tanulsága szerint az óbudai klarisszák anyagi helyzetét még inkább megerősíti, mikor is Ceglédet (aminek város voltát az 1364. május 8-i oklevél mondta ki) megkapják az apácák. Általában inkább ezen aktus körülményeitől ismertebb az Anjou király államigazgatási és birtokpolitikai tevékenysége, és természetesen az anyakirályné elhatározása, amit fia rendeletileg erősített meg.
Annak ellenére, hogy Károly Róbert (1307-1342), majd I. Lajos (1342-1382) az ország nagyhatalmi, gazdasági és igazgatási helyzetét megerősítette, sőt még előbbre is lépett az ország – akadtak újabb gondok is. 1376. december 7-én az anyakirályné fegyveres kísérete véres incidensbe keveredik a lengyelekkel Krakkóban. Az egyenlőtlen küzdelem és a sok magyar áldozat láttán Erzsébet sietve visszatér Magyarországra. Rövid ideig lengyel méltóság lesz a lengyel kormányzó (Opolei László), de mivel megrendül benne I. Lajos bizalma, felmenti. A király újból – ekkor már idősödő, – édesanyját nevezi ki lengyel kormányzónak, de nagy terveik már csak rövid időre szólhatnak…
Közben a király lázasan törvénykezik, számos rendeletet bocsát ki, így korábban a tatárokkal kötött béke folytatásaként a magyar és lengyel kereskedőknek tatárokkal való kapcsolatát segíti elő. De a háború még ekkor sem tűnt el I. Lajos életéből. A nápolyi udvari bonyodalmak, vagy a genovaiak expanziója nagy fejtörést okozott az udvarnak. A Ceglédet elajándékozó anyakirályné halála (1380. december 29-én) a gyászon túl, a király gondjait tovább sokasította. Két év múlva, 1382. szeptember 10-e éjjelén a király is elhunyt, őt egy hét múlva megkoronázva leánya, Mária követte a trónon.
Itt ér véget egy nagy korszak és változások sora, ami Cegléd sorsára is kihatott, hosszú időre megmaradt ugyan a földesúri függőség, de a város fejlődése felgyorsult.
1. kép Erzsébet anyakirályné (Képes Krónika)
2. kép Rozgonyi csata (Képes Krónika)
3. kép Károly Róbert esküvője Erzsébettel (Képes Krónika)
4. kép Nagy Lajos király (Diósgyőri vár)
