Majláth Árpád koreográfus:
AL: – Gratulálok az eredményhez! Szeretném, ha néhány mondatban értékelnéd a csoport munkáját!
MÁ: – Már szeptembertől tudatosan készültünk erre a versenyre. A próbafolyamat hosszú és kemény volt. Nagyon aprólékosan haladtunk, kiveséztünk minden egyes mozdulatot. Amikor kész lett a koreográfia, akkor sem vettünk vissza a tempóból, hiszen mindig volt mit finomítani rajta. Az előadásmódon, a láb- és kéztartásokon is csiszoltunk. A sok munka végül meghozta gyümölcsét és a fiúk figyelemre méltó módon helytálltak! Pihenésre azonban nem sok idő marad, hiszen nyakunkon a következő forduló!
Nagy Zoltán (1. kép):
AL: – Sokáig technikusként dolgoztál nálunk, az előadásainkat hangosítottad, de egyszer úgy alakult, hogy be kellett ugornod táncolni, és ott ragadtál. Emlékszel-e az első néhány próba hangulatára? Mikortól változott meg a viszonyod a néptánchoz?
NZ: – Az első néhány próbán igen feszült voltam, hajtott a megfelelés utáni vágy. Zenei elő- képzettségemnek köszönhetően könnyebb dolgom volt a ritmikával, legalábbis a koreográfusom mindig ezt mondta bíztatásképpen. Az első pár fellépés után gyorsan megszerettem a néptáncot. Már el sem tudom képzelni nélküle a napjaimat!
Jámbrik Máté (2. kép):
AL: – A csapat legidősebb tagjaként milyen érzés volt a fiatalokkal együtt dolgozni?
JM : – Jól ismerem a fiatalokat, nagy érdeklődéssel követem a pályafutásukat, fejlődésüket, és amikor kedves kollegám, Árpi felkért, hogy csatlakozzak a csapathoz, nagy örömmel és lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába. Rendkívül jó hangulatban teltek a próbák, a fiataloknak még jót is tett az „ismétlés”, hiszen amikor én bekapcsolódtam a munkába, akkor már ők készen voltak a koreográfiával. Nagyon örültem az arany minősítésnek.
Tóth Krisztián (3. kép):
AL: – Három éve kezdtél el táncolni. Itt nálunk a PIMI-ben. Kezdetben a kortárs és moderntánc, később a néptánc is bekerült a tananyagba. Melyik irányzat áll közelebb hozzád és milyen érzésekkel jöttél haza Budakalászról?
TK: – Igen, ez így igaz, eleinte csak a moderntánccal és kortárssal foglalkoztam, de nem éreztem magam teljesnek ezeken az órákon. Persze hasznosak voltak ezek az órák, de mikor meghallottam, hogy néptánccal is bővül az óraszámom, nagyon megörültem. Tudtam, hogy itt a lehetőség! A versenyről hazafelé vegyes érzelmek kavarogtak bennem, a győzelem mámora és a hogyan tovább feszültsége.
Fogl Kristóf (4. kép):
AL: – Te vagy a társulat legfiatalabb tagja, tudtommal, a néptánccal csak itt az iskolában kezdtél el foglalkozni. Mit jelent neked a tánc?
FK: – Először általános iskolában találkoztam a néptánccal, már akkor is nagyon élveztem, úgy ahogy minden mozgást, táncot, sportot. De komolyabban itt a PIMI-ben kóstolhattam bele a néptánc mélységeibe. Nagyon megtetszett, megszerettem, szeretem azt a közösséget, ami itt kialakult. Sok munka van a néptánccal, de még kikapcsolódásnak is az egyik legjobb élvezet. Aki még nem próbálta, sürgősen kezdje el!
Kovács Krisztián (5. kép):
AL: – Nehezen barátkoztál meg a moderntánccal , a néptánccal viszont elég jól boldogulsz.
KK: – A néptánc valóban sokkal közelebb áll hozzám, bár azt nem tudom, hogy a későbbiekben, érettségi után foglalkozom-e még vele. Az iskolában maradásra ösztönöznek, lehet, hogy elvégzem az OKJ szakot is. A siker mindenesetre nagyon jó érzés!
