11.1 C
Cegléd
2025. május 11. vasárnap
spot_img

Egy percet sem unatkoztunk

Tisztelt Ceglédi Panoráma Szerkesztősége! Az április 29-én megrendezett Várkonyi Táncgála nyújtotta felejthetetlen élményért szeretnék köszönetet mondani a Várkonyi Iskola vezetőségének és elsősorban a megálmodó és főszervező Hornyikné Takács Krisztina tanárnőnek.

Elsős szülőként – hallva a gyerekektől a már szeptember óta tartó tudatos és izgalmas készölődést erre az estére – természetesen érdeklődve vártuk az előadást. Hiába a két időpontban meghirdetett előadás, az esti második fellépésen is zsúfolásig telt nézőtér várta a gyerekek színpadra lépését. A 2 órás műsor alatt egy percet sem volt alkalmunk unatkozni. A János vitéz történetére felfűzött, sokszínű táncok már-már monumentális hatást keltettek, amikor egyszerre 6-7 osztály volt jelen a színpadon, keveredve az egészen picik a már nagy felsősökkel. 

Örömmel fedeztem fel az elégedetten összesúgó és összekacsintó szülőket körülöttem, melyből azt szűrtem le, hogy mindannyiunknak várakozáson felüli élményt nyújtott a táncgála, ahol éppúgy helyet kapott a sok-sok elsős, mint a már szinte kész nőként/ férfiként – fehér ruhában, elegáns öltönyben – megjelenő és keringőző, búcsúzó nyolcadikos is – nem beszélve a műsorban szerepet vállaló pedagógusok és szülők műsorszámáról.

Elégedetten, maradandó élménnyel gazdagodva távozhattunk! Mindezért a köszönetet nem elég egy csokor virággal kifejezni!

Hálás köszönettel: Egy meghatódott és büszke szülő

FOTÓK az eseményről Töreki Zsolttól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...