21 C
Cegléd
2025. április 19. szombat
spot_img

Kiharcoltuk a bennmaradást

A labdarúgó NB II. 2013-2014 évi szezon utolsó hazai mérkőzésén a Siófok csapatát fogadta a Ceglédi VSE. Óriási tétje volt a találkozónak, mert győzelem esetén biztosan a második vonalban maradhatott a ceglédi csapat. A CVSE végig fölényben játszott, de a gólra a 86. percig várni kellett. A lefújásig tartó hét percben ezután fantasztikus buzdításba kezdett a kilátogató 400 szurkoló, a Cegléd pedig megőrizte az előnyt és az utolsó forduló eredményétől függetlenül jövőre is  az NB II.-ben szerepelhet.

Szabó István vezetőedző nyilatkozott a cegledisport.hu-nak a mérkőzés után: – A mérkőzés összképe alapján megérdemeltük a győzelmet. A második félidei helyzeteink és a hozzáállásunk alapján megérdemeltük a három pontot. Kilenc mérkőzéssel ezelőtt jöttem ide, amikor két pontos hátrányunk volt, most három pontos előny van és bennmaradtunk. A következő évben is NB II.-es csapat a Cegléd, amihez gratulálok a srácoknak! 

– Megkönnyezted a lefújás utáni perceket. Mi járt akkor a fejedben?

– A megkönnyebbülés és a boldogság. Az edzői pályafutásomban volt néhány kiemelkedő eredményem, köztük a Magyar Kupa győzelem, vagy ifjúsági bajnoki cím, de a mai bennmaradás a legelőkelőbb helyen van a szívemben. Sokat tettünk érte az elmúlt kilenc hétben. Nagyon jó érzés volt, hogy az emberek így szurkoltak, akiknek köszönjük, hogy így bíztak bennünk!

FOTÓK a mérkőzésről Kisfaludi Istvántól itt…

Ceglédi VSE – FGSZ Siófok 1 – 0 ( 0 – 0 )

Cegléd : KOVÁCS, MEDGYESI (57′ KORMOS), PUSKÁS (46′ TISZA), MIKLÓSVÁRI, PESTI, ROBSON, KOÓS, KONCZ, KENDERES, VINICZAI (61′ SZABÓ ) Gól: KENDERES 86′

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...