Magyarország első türingiai stílusú orgonáját adták át vasárnap a ceglédi evangélikus templomban. A J. S. Bach orgonájáról mintázott hangszert Fabiny Tamás evangélikus püspök szentelte fel.
A billentyűméretezéstől a szerkezeti elemek kialakításán keresztül az orgonaházig minden alkatrész az 1700-as évek stílusában és kizárólag a korra jellemző anyagok felhasználásával készült el. Kiindulási alapként az ifjú Bach arnstadti orgonája szolgált, amelyet Wender épített 1703-ban – derül ki a Fassang László orgonaművész által az MTI-hez eljuttatott leírásból.
A Ceglédi Evangélikus Egyházközség vasárnap délelőtt hálaadó istentiszteletet tartott „kívül-belül felújított” templomukért, restaurált Bakos-orgonájukért és az új Bach-orgonáért. Az orgonaszentelés szolgálatát Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke végezte, a Bach-orgonát Finta Gergely orgonaművész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense, a Deák téri evangélikus templom orgonistája vette liturgikus használatba.
Délután Szabó Balázs Junior Príma-díjas orgonaművész, a budapesti Zeneakadémia és a Würzburgi Főiskola tanára, valamint Fassang László Liszt- és Príma-díjas orgonaművész, a Zeneakadémia és a Párizsi Konzervatórium oktatója tartott szakmai orgonabemutatót, majd adott ünnepi hangversenyt Bach műveiből.
„A ceglédi Bach-orgona egyszerre tanít és inspirál, korlátoz és felszabadít, magához láncol és szárnyakat ad. Az orgonista számára egy személyben pedagógus és kamarapartner: egyértelmű, minden részletében kidolgozott zenei állásfoglalásra késztet, melyet érett zeneiséggel segít hangokba önteni. Kimondhatatlan öröm, hogy mindez Magyarországon történik meg. Ezzel a hangszerrel újabb mérföldkövet tettünk meg Európa felé” – fogalmazott Fassang László.
Az új orgonát az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. támogatásából az AerisOrgona Kft. tervezte és építette. „A magyar orgonisták régi vágya vált valóra Cegléden, valódi Bach-orgona épült, azoknak a hangszereknek a mintájára, amelyeket egykoron a mester is használt. A hangszer jelentőségét vetíti előre, hogy már átadása előtt is széleskörű érdeklődés övezte: nemcsak a hazai, de a nemzetközi szakma is figyelemmel kísérte első új építésű saját orgonánk születését” – idézte a közlemény Faragó Attilát, a hangszerépítő cég vezetőjét.