6.6 C
Cegléd
2024. december 21. szombat
spot_img

Bedrogozott lányok az abonyi városközpontban

A két lány Pünkösd vasárnapján a Főtéren a zenekari találkozó után a fűben feküdt, egyikük szemmel láthatóan szinte önkívületi, magatehetetlen állapotban volt. A rendezvényen tartózkodó vendégsereg hosszú percekig nem foglalkozott a „jelenséggel”. Ahogyan ezt általában „jó magyar szokás” szerint embertársaink egy része teszi ilyen helyzetben. Aztán megérkezett a rendőrség munkatársa, és elkezdődött a „mentési folyamat”. Kihívták az Országos Mentőszolgálat munkatársait is, akik rekord idő alatt megérkeztek a szerencsétlenül járt fiatalokhoz. Míg ők kiérkeztek, Kati doktor néni vigyázott a drogtól kába lányokra. A szirénázva és villogva érkező mentőautó már kisebb fajta csődületet okozott, körbeállták a lányokat. Az egész folyamatban a polgárőrök intenzíven vettek részt, a pórul járt abonyi fiatalokat a mentősök elszállították, egyiküket hordágyra kellett tenni.

A Miabonyunk.hu írása a történtekről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...