-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Három ceglédi cselgáncsozó indul a hétvégi Budapest GP-n

Az 50 alkalommal megrendezett Hungária Kupát felváltó, 100 ezer dollár összdíjazású viadal hétfői sajtótájékoztatóján Marius L. Vizer, a nemzetközi szövetség (IJF) elnöke elmondta, a magyar dzsúdósok eredményessége és a tavalyi, budapesti Európa-bajnokság sikere egyaránt hozzájárult az olimpiai kvalifikációs esemény létrejöttéhez. A magyar szövetséget (MJSZ) irányító Tóth László kifejtette: „Óriási segítséget jelent a 100 millió forintos kormánytámogatás, 2016-ig minden évben lesz Budapesten GP. A hétvégén mintegy háromezer dzsúdózó gyermeket is várunk a nézőtérre.”

A GP-hez készült promóciós kisfilm premierje után Marius L. Vizer egy kérdésre válaszolva közölte, idéntől egy súlycsoportoktól független, összesített világranglistát is összeállít az IJF, és az év végén az első három helyezett között százezer dollárt osztanak majd szét. Ami a riói játékok helyszíni előkészületeit illeti, az IJF vezetője elmondta: „A dzsúdócsarnok 2015 végére készül el, az első tesztversenyre 2016 januárjában kerülhet sor. Minden sportág érintett a munkálatok csúszásában, reméljük, hogy a brazilok a futball-világbajnokság és a választások után rákapcsolnak majd.”


A program:

szombat:

női 48, 52, 57, 63 kg, férfi 60, 66, 73 kg

vasárnap:

női 70, 78, +78 kg, férfi 81, 90, 100, +100 kg


A magyar versenyzők:

férfiak:

60 kg: Burján László (Budaörsi SC), Csizovszky Ferenc (KSI SE), Szabó Csaba (Kecskemtéi JC), Bartha Ákos (Miskolci VSC)

66 kg: Zámbori Bence (Honvéd-Kipex), Gorjánácz Zsolt (UTE), Hagyó Gábor (Honvéd-Kipex), Végvári Martin (Mogyi-Bajai JC)

73 kg: Ungvári Miklós (Közgép-Ceglédi VSE), Kiss Norbert (Atomerőmű SE), Herédi Ákos (Budaörsi SC), Urbancsok Tamás (Honvéd-Kipex)

81 kg: Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex), Csoknyai László (Atomerőmű SE), Ungvári Attila (Közgép-Ceglédi VSE), Köller Milán (Mogyi-Bajai JC)

90 kg: Tóth Krisztián (KSI SE), Vér Gábor (Honvéd-Kipex), Ohát Zalán (Atomerőmű SE), Kersics Dávid (Pécsi VSK)

100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Fogasy Gergő (Kecskeméti JC), Ömböli Renátó (Atomerőmű SE)

+100 kg: Bor Barna (Atomerőmű SE), Péntek Zoltán (Leányvár SE)

nők

48 kg: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya), Pupp Réka (Atomerőmű SE), Vasárus Mária (Győri AC)

52 kg: Maros Barbara (KSI SE), Balogh Daniella (Mohácsi TE), Tóth Patrícia (Ippon Judo Tatabánya), Polgár Luca (Atomerőmű SE)

57 kg: Karakas Hedvig (Honvéd-Kipex), Szabó Katinka (Varga Cseppek), Keliger Bernadett (Közgép-Ceglédi VSE)

63 kg: Gercsák Szabina (Hell-Miskolci JC), Szabó Franciska (Varga Cseppek), Baczkó Bernadett (KSI SE), Polyák Krisztina (Kecskeméti JC)

70 kg: Salánki Evelin (Ippon Judo Tatabánya), Hegedűs Dóra (Wadokai JC), Siroki Ibolya (Budaörsi SC), Mohácsi Szandra (Pécsi VSK)

78 kg: Joó Abigél (KSI SE), Czanka Bernadett (Havasi JC), Diviki Barbara (Leányvár SE)

+78 kg: Bodó Bernadett (Pécsi KSE)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...