6.6 C
Cegléd
2024. december 21. szombat
spot_img

Személycsere a plébánián

A Váci Egyházmegye megyéspüspöke Dr. Beer Miklós június 30-ai döntése értelmében Cegléd plébánosa Szecsődi Péter tiszteletbeli kanonok lett, a korábbi gödöllői plébános, a kápláni beosztásba Maczák Tamást helyezték. – tudósít a Ceglédi Plébánia közleménye, amely arról is beszámol az eddigi káplánt Kantár Norbertet felmentették és Nagymarosra helyezték át, Bokros Levente pedig Hatvan-Újvárosi plébános lett. 

A Cegléden nagy népszerűségnek örvendő, a közelmúltban 20 éves felszentelését ünneplő Bokros Leventét (képünkön középen) telefonon többször is kerestük, de nem tudtuk elérni. Információink szerint az áthelyezésnek többféle oka is lehetett, ebbe a mester-kanonok egészségi problémái vagy a „nem könnyű helynek számító Ceglédbe való belefáradás” is közrejátszhatott. Tény azonban, hogy az egész egyházmegyében cserék zajlottak le a plébániákon a „vérfrissítés jegyében”. Ez különösen aktuális volt Bokros Levente esetében, aki nyolc éve került városunkba. 

A rádió is közvetítette vasárnapi miséjén a plébános arról is beszélt, hogy a Dr. Beer Miklós püspök először Verőce-Zebegénybe helyezte volna át, amit nagy örömmel fogadott volna, végül Hatvan egy kisebb külvárosi plébániáját kapta meg. A Bokros Levente helyére kerülő Szecsődi Péter – az egyházmegye életét jól ismerők szerint – „jelentős személyiségnek számít egyházi berkekben, aki több mint 20 éve van Gödöllőn, ahol hatalmas templomot is épített, tevékeny lelkipásztor hírében áll és több fontos tisztséget tölt be a püspök mellett.”

Fotó: Burgmann László

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...