32.2 C
Cegléd
2026. augusztus 11. kedd
spot_img

Sárik Péter a felelősségről, terveiről

Életképek címmel indított sorozatot a Music Media Magazin, melyben ugyanazt a tizenhat kérdést teszik fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról. Sárik Péterről megtudhatjuk többek közt azt is, új műsorral készül, melyet a Szigeten láthat először a közönség és egy szerzői lemezen is dolgozik, ami az eddigi munkássága összefoglalója lesz.

A művész a legnagyobb problémának azt látja, hogy nagyon sokan még nem értették meg, hogy saját maguk felelősek a saját életükért. Kívülről várják a megoldást és folyamatosan panaszkodnak, hogy nincs elég koncert, pénz, lehetőség, támogatás, elég néző, ismertség, stb… Minden problémáért más a felelős: politikus, párt, kolléga, NKA, Artisjus, EJI, Magyarország… Úgy látom, hogy aki felismeri, hogy hosszú távon csak magának teremtheti meg a vágyott eredményeket, használja egy kicsit az eszét is és kitartóan, keményen dolgozik, az eléri a célját. A többiek pedig panaszkodnak, irigykednek és másokra mutogatnak, és ez leginkább nekik rossz. Bízom benne, hogy a magyar emberek egyre nagyobb tömege rájön, hogy csak a pozitív út működik.

A Music Media Magazin interjúja itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...