5.5 C
Cegléd
2024. december 21. szombat
spot_img

Életveszélyes sövény

Tavaly júliusban több olvasónk kereste meg lapunkat a Budai úti kerékpárút és a Csókás József utca kereszteződésében lévő fakerítés és zöld sövény miatt, amely balaesetveszélyes helyzetet teremtett, a beláthatóság hiánya miatt.

Idén szintén a Budai úti, de még a várostáblán inneni egyik dűlő lakosai kerestek meg bennünket a panaszukkal. A Budai út 64. melletti dűlőből kifelé jövet ugyanis nem lehet kilátni a kerékpárútra vagy a közútra, mert az említett ház előtt – közterületen – 4 méter magas sövény takarja el a kilátást. 

– A lakosokkal aláírást gyűjtöttünk és kérelmet adtunk be a Városházára. Lett is eredménye, a tavaly októberi határozat szerint fél méteresre kellett volna visszavágni a sövényt. A tulajdonos azonban nem vágta vissza fél méteresre, azóta pedig már nagyot nőtt. Semmit sem lehet látni az utcából kifelé jövet. Miért kell rettegnünk a gyerekeink, unokáink testi épségéért egy sövény miatt? Lassan azt érezzük, minden alkalommal fél lábbal a sírban vagyunk abban a kereszteződésben. – mesélte egy felháborodott lakos, aki azt is hozzátette, hiába beszéltek a tulajdonossal az nem akarja megszüntetni a balesetveszélyes helyzetet.

A lapunk rendelkezésére bocsátott határozat szerint a közlekedési igazgatási ügyintéző, Papp Sándor arra szólította fel a tulajdonost, hogy: vagy 50 cm-re kurtítsa meg a bokrokat, vagy „a tárgyi sövényt gyökerestül kiásva” szüntesse meg a balesetveszélyes közlekedési helyzetet, ellenkező esetben „a sövényt a Várvag Kft munkatársaival eltávolíttatom.” – áll a határozatban. 

Lapunkhoz azért fordultak a Budai úti lakosok, mert nem tudják, hogyan szerezhetnének érvényt a rendelkezésnek. Megkerestük Papp Sándort, mi a teendő ilyen esetben?

Válaszában a közlekedési igazgatási ügyintéző a következőkről tájékoztatott: „Az érintett sövénnyel kapcsolatban a tulajdonos azt nyilatkozta, hogy a közlekedők biztonsága érdekében a szemközti oldalra kihelyeztetett egy forgalmi tükröt, amely a kereszteződés megfelelő beláthatóságát biztosítja. Az ügyben megkerestem a Ceglédi Rendőrkapitányságot, akikkel a jövő hét második felében közös szemlén fogjuk megvizsgálni, hogy a jelenlegi kialakítás megfelel-e a forgalombiztonsági követelményeknek. A későbbi intézkedések szükségességéről ez után tudunk dönteni.” – írta lapunknak küldött levelében Papp Sándor.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...