-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Majd valamikor kapnak egy újat…?

Sajtótájékoztatót tartott a Szent Imre herceg utcai tízemeleteseknél Nagy Tamás MSZP-s önkormányzati képviselő szeptember 5-én délelőtt. A szocialisták polgármesterjelöltje arról beszélt, hogy a lakótelepről az önkormányzat által elszállított 6-8 pad a város másik részén bukkant fel. 
– A városvezetés újra bebizonyította, hogy jók a látszatintézkedésekben, mert az itteni lakosoknak azt mondták, hogy rontják a városképet a padok és majd valamikor kapnak egy újat, aztán a régi padok a Vörösmarty térre kerültek át. – mondta a képviselő, majd hozzátette – hasonló látszatmegoldásnak tartja a múzeum renoválását is, ahol 2,5 méterig készült el a felújítás, fölötte viszont omladozik az épület. Ceglédnek valódi megoldások kellenek – fejezte be beszédét Nagy Tamás.
Az arra járó lakók véleménye megoszlott a padok ügyében. Egy hölgy szerint több padra is szükség lenne, mások lapunk munkatársának azt mondták, örülnek, hogy elvitték őket, mert úgyis csak fiatalok használták randalírozásra őket.
Lapunk megkereste a Vörösmarty téri padokkal kapcsolatban a helyileg illetékes képviselőt Károly Ferencet, aki elmondta, az általa megrendelt és elkészített padok vadonatújak, ezek kerültek a térre. Arról, hogy a Szent Imre herceg utcai padoknak mi lett a sorsa nem tud.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...