6.6 C
Cegléd
2024. december 21. szombat
spot_img

Keliger Bernadett Európa Kupa ezüstérmes

Pozsonyban rendeztek felnőtt Európa Kupát. Közel harminc ország, 239 versenyzője mérlegelt, köztük két ceglédi versenyző, a 66kg-ban Majer Tibor, aki sajnos egy vereséggel kiesett, valamint a női 52 kg-ban Keliger Bernadett. Berni ifjúsági korában EB bronzérmes volt, majd junior korában egy súlyos sérülés miatt, egy évet ki kellett hagynia. Már régen vártuk tőle, hogy valami kiugró eredményt produkáljon. Ez most sikerült is neki. Három ippon győzelemmel masírozott be a döntőbe. Ezek közül a második fordulóban, a német junior világbajnok versenyző 20 másodperc alatti legyőzése külön kiemelkedik. Igaz a döntőre elfogyott a lendület, egy yukoval vereséget szenvedett, de második helyével nagy lépést tett a novemberi U23-as Európa Bajnokságra való részvételre.

Ungvári Miklós 9. a Világbajnokságon

Az oroszországi Cseljebinszk-ben rendezték az idei felnőtt judo Világbajnokságot. Az eseményen hatalmas mezőny, több mint száz ország, 635 judosa lépett tatamira. A legnépesebb mezőny a 73kg-ban gyűlt össze, 69 fő mérlegelt, köztük a CVSE-KÖZGÉP Olimpiai ezüstérmese Ungvári Miklós. A súlycsoport nem csak nagy létszámú volt, hanem hihetetlen erősségű is. Már az első két fordulóban kiesett, többek között a Világbajnoki cím védője, a japán Ono, a két mongol olimpiai érmes, a grúz olimpiai bajnok vagy éppen a franciák olimpiai érmes, Európa Bajnok versenyzője. Szintén az elején búcsúzott a világranglista első három helyezettje, a szlovén, a brazil és a holland versenyző. Miki kiválóan vette az első két akadályt. A portugál és kanadai riválisát is ipponnal győzte le. A nyolc közé jutásért a házigazdák VB érmesével Moguskov-val találkozott. Azt előre lehetett tudni – mivel az összes házigazda versenyzőnél lejtett a hazai pálya-, hogy nagyon meg kell verni az orosz versenyzőt, ha győztesen akar lejönni a szőnyegről. Miki ennek megfelelően is kezdte a mérkőzést, rengeteg akciót indított, máskor már két-három intés előnyben lett volna, itt annak is örültünk, hogy egyszer  megintették az oroszt. A meccs második felében, először egy páros intést osztottak ki a bírók, majd egy mondvacsinált intéssel egyenlített az orosz. A mérkőzés végén, még kétszer is lehetett volna inteni ellenfelét kilépésért, amit a bírók nem tettek, így következett a hosszabbítás. A ráadás elején Miki egyik speciális földharc fegyverét a Sangaku-t fogta be ellenfelén, de sajnos beforgatni nem sikerült. Az orosz ezután indított két akciót, ami után a bírók passzivitásért megintették Mikit, így az orosz jutott a nyolc közé, míg Miki búcsúzott a további küzdelmektől. A vereség nem csak azért volt bosszantó, mert Miki végig jobb volt ellenfelénél, hanem azért is, mert a legjobbak közül rengetegen kiestek, így a végén szinte garantált lett volna az érem, mint ahogy az orosz érmes is lett. Miki felkészülése messze nem volt ideális, szinte egyik sérülésből esett a másikba. Igazából az is csoda, valamint kiváló versenyzői adottságának köszönhető, hogy idáig eljutott, aminek köszönhetően számos olimpiai kvalifikációs pontot is gyűjtött.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...