A történet már az 1957-58. tanévben elkezdődött. Ekkor voltunk 9 évesek és a 3. z osztály tanulói, Géczy Jánosné tanítónő vezetésével. Mi voltunk a Mohos Imre igazgató úr vezette iskola és Cegléd város első zenei tagozatos osztálya. Ez a tanév azért volt számunkra rendkívül izgalmas, mert ekkor érkezett az iskolába, a mi osztályunkba egy új, nagyon fiatal, frissen végzett (Békés-Tarhos és a szegedi főiskola után) jóképű ének-zene tanár: Béres Károly.
Ízig-vérig pedagógus volt. Naponta volt énekóránk, gyermek énekkart is alapított, nagyon sokat voltunk együtt, énekkari fellépések, közös kirándulások során, igen megszerettük közvetlen, vidám lényét. Nagyon értett a gyerekek nyelvén és a szüleinkkel is jó kapcsolatot épített ki! Koordinálta, figyelemmel kísérte iskolai előmenetelünket, hangszeres tanulmányainkat, sokan játszottak közülünk hangszeren és kamarazenéltünk is. Béres Károly zene iránti tisztelete, szeretete miránk is átragadt. Nem véletlen, hogy a tanév végi osztályképen (fenti kép) negyedikben Mayer Péterné tanítónő és Mohos Imre igazgató mellett ő is szerepel. És ezen a képen már látható a gimi leendő első leánykarának néhány, pontosabban hat alapító tagja: Bócsai Erzsébet, Banai Valéria, Sütő Judit, Farkas Márta, Szűcs Zsuzsa és Patyi Erzsébet.
Még ebben az évben egy nagyon magas termetű tanárnő érkezett az Erkel Ferenc Zeneiskolába: Ecsedi Annamária. Mi úgy láttuk, a tanárnő igen szeretett Béres Károly tanár úrral beszélgetni, s ez nekünk, lányoknak nem nagyon tetszett, mert másmilyen hölgyet képzeltünk mellé. Beszédtéma volt a lányok között: Jaj, ez az Annamária be ne hálózza! Énekkari próbák után gyakran megtárgyaltuk az észlelt fejleményeket.
1962 szeptemberében aztán megnyugodtunk, amikor új, fiatal, csinos, rokonszenves zongoratanárnő érkezett a zeneiskolába: Halmos Anikó. Mosolygós barna szemével, barna kontyával, piros alapon nagy, fehér pettyes ruhájában még mindig látom magam előtt, amikor először megpillantottuk a zeneiskolában. Irtó csini volt! Még talán a valóságban semmi sem alakult. De mi, énekkaros lányok, már áldásunkat adtuk a „leendő házasság”-ra.
És milyen a sors! Béres Károly 1 év múlva, (1963-ban), feleségül is vette Anikót és ma is boldogan élnek együtt, gyermekeiket sikeresen útjukra engedve.
A hetedik osztályban (Képen jobbra – Bene Józsefné osztályfőnök szülési szabadságon volt, így ő nincs a képen) Béres Károllyal és Mohos György igazgató úrral az év végi képen, az 1961-62. tanévben már 7 leánykari alapító tagot láthatunk: belépett az osztályba Szakter Györgyi, aki tangóharmonikán játszott és oszlopos tagja lett az énekkarnak is. Györgyivel az volt a mániánk, hogy hazafelé az esti énekkari próbáról végigszolmizáltuk a Rákóczi utat. Az év végi képen a teljes első sor gimis énekkaros lett (Farkas, Patyi, Szűcs, Szakter, Banai, Bócsai), és még a második sorból balról a 2. leány, Sütő Judit is.
Hogyan történt a felvétel a gimi alakuló leánykarába?
Mindez az 1963-64. tanévben történt, amikor első éves gimnazisták lettünk. A Táncsics 8. z osztálya felbomlott, mint osztályközösség és főleg a B, C, és E osztályba kerültek a „zeneisek”. Az A osztály tiszta fiú volt, a D pedig igen kis létszámú vegyes osztály, innen nem kerültek ki énekkarosok.
Az sem volt evidens, hogy aki a Táncsics énekkarában tag volt, az a gimi leánykarában is tag lesz. Zsíros Éva például a zeneibe járt, énekkaros is volt, szeretett volna a gimi leánykarának tagja lenni, de Béres tanár úr, miután meghallgatta, azt mondta, maradjon otthon és pihentesse a mutáló hangját.
Szakter Györgyi különleges helyzetbe került. Mint az 1.B. osztály tanulója, állandó délutános oktatásban részesült. Így neki az énekkari próbákon való részvétel nagy megterhelést jelentett. Ennek ellenére örömmel vállalta az énekkari tagságot, folytatva eddigi zenei szerepléseit.
Béres Károly, aki akkor már a gimnázium énektanára is volt, egyenként meghallgatta azokat az elsős leányokat, akik szerettek volna a leánykar tagjai lenni. Minden jó hangú elsős lányt megkérdezett, szeretne-e énekkaros lenni. Ha igen volt a válasz, a szülőknek az ellenőrző könyv útján beleegyezésüket kellett adni. Hiszen hetente este voltak a próbák, és ezek időt vettek el a tanulási időből.
Nemcsak a Táncsics zeneijéből, hanem a Hámán Kató és a Földváry iskolából is érkeztek énekes pacsirta lányok, hisz a Hámán sulinak és a Földvárynak is volt igen jó énekkara. Megértek a személyi feltételek egy gimis leánykar létrehozására az 1963-64. tanévben.
1964 tavaszán forrongott Cegléd a sok szép eseménytől. Jelentős rendezvény nem lehetett a gimnázium énekkarának fellépése nélkül.
Ekkor forgatta Máriássy Félix Cegléden a Fügefalevél című filmszatírát Sinkó László, Halász Judit, Békés Itala, Kiss Manyi, Szabó Tünde színészek szereplésével. A történetben Halmaz város szoboravató ünnepsége áll a középpontban, ahol fellép a Békés Itala alakította karnagy vezetésével a város leánykara, a 15 évesekből álló kórussal. A szobor (meztelen kisfiú) a katolikus templom mögött állt, a mostani Dózsa szobor helyén. Az egész körzet le volt zárva, forgalom elterelve, nagy felfordulás volt a városban. Nem volt ember Cegléden, aki erről ne tudott volna. Még a csemői kisvonat is szerepelt a filmben.
A „Künn a fákon…” című kánont énekeltük, amit természetesen Béres Károly tanított be a leánykórusnak. Béres Károly válogatta ki a lányokat a gimi énekkarból, akik szerepelhettek a filmben. Nagyszerű volt! 3 napig lóghattunk a suliból és még gázsit is kaptunk! Nagyon élveztük! Körülbelül 20-24-en alkottuk ezt a kis filmbeli énekkart.
Békés Itala színésznő képtelen volt az énekkart beinteni a kezdéshez, nehezen tudta vezényelni, elindítani a kórus éneklését és ezért Béres tanár úr a mostani Földhivatal (akkor rendőrség) épülete elöl, kb. 30 m távolságból indította el háttérvezénylésével a kórusunk énekét, és csak később csatlakozott be Békés Itala a vezénylésbe, amikor ráment a kamera.
Akkor még nem sejthettük, milyen nagy jelentőségű lesz ez a film a gimi leánykarának történetében: a felvételek bemutatják, kik voltak – többek közt – az énekkar alapító tagjai. Matrózblúzban énekeltünk. Sütött a nap, de még nagyon hideg volt, a forgatás szüneteiben kabátban ácsorogtunk.
Sütő Judit mellett állt Szabó Tünde színésznő, az első sorban, akivel volt egy jelenet is. Itt nagyon jól fel lehet ismerni a 15-16 éves lányokat, akkori önmagunkat. Sajnos nem mindenki nevére emlékezünk már.
És a városi ünnepség! Cegléd 600 éve volt város abban az évben! 1964. május 10-én a gimnázium énekkara és az általános iskolai kórusok ünnepi hangversenyt adtak a 600. évforduló tiszteletére. Az 500 tagú összkart Béres Károly vezényelte.
Az énekkari próbák a zeneiskolában voltak. A szólampróbákon sokat segített Kiss Mihályné Cica néni, aki a kórus zongorakísérője is volt és zömében a zeneiskolába járó zongorista növendékek, akik váltakozva voltak szólamvezetők.
A 4 éves gimnazista tanulmányok alatt sok jeles országos rendezvényen is felléptünk, ezüst és arany fokozatú okleveleket szerezve. Akkor még külföldi szereplések nem voltak.
Fontos események voltak az Országos Diák Napok (ODN), melyeket egyik évben Egerben, másik évben Gyulán rendeztek. Gyulán volt 1964-ben az első ODN, de ott még csak Jós Lajos zongorista képviselte a ceglédi gimnáziumot. Bartók Allegro barbaro című művét játszotta nagy sikerrel. Akkor még az énekkarok csak elenyésző létszámban vettek részt a kulturális seregszemlén. 1966-ban Eger adott otthont a kulturális seregszemlének. Erről az eseményről maradt fenn fénykép is a leánykarról, Béres Károly és Kiss Mihályné társaságában. Ekkor már mi, az alapítók harmadikos gimnazisták voltunk, és az énekkarnak elsősök és másodikosok is tagjai voltak.
Béres Károly személyisége meghatározó jellegű volt egész életpályámon. Ő segített dönteni az érettségi után, amikor a pályaválasztási irányban dilemmám merült fel. És amikor végeztem az egyetemen biológia-kémia tanár szakon, ő segített hozzá az első állásomhoz, a ceglédi Bem Szakmunkásképzőben, ahol 24 évet töltöttem el.
A zene a szegedi egyetem öt éve alatt végig velem volt: az egyetemi énekkart kísértük zenekarral, ahol a hegedűvel koncertmester voltam. Zenét adtunk az egyetem néptánccsoportjának is, akikkel a környező falvakat jártuk, bemutatókat tartva, sőt kamarazenekart is alapítottunk.
Legszebb élményeim közé tartozik az a hársfavirág-illatú nyár eleji este, amikor egy szegedi fellépés után, a Móra Ferenc Múzeum lépcsőjén, a kivilágított szökőkút előtt Gregor Józseffel és az egyetemi énekkarral együtt énekeltem, saját kedvtelésünkre.
Andrási Katalin (Szakács Tamásné), Banai Valéria, Bócsai Erzsébet (Orlai Erzsébet), Sütő Judit (Virágh Gáborné) és Szakter Györgyi (Baróthi Gáborné), Zsíros Éva (Pintér Istvánné) visszaemlékezései, gyűjtései alapján összeállította: Banai Valéria
