Szeptember 25-én a Városi Könyvtárban gyűltek össze dr. Szabó Alfréd tisztelői Arcok, képek Ceglédről című könyvének bemutatóján. A hiánypótló helytörténeti munka, főként azon jeles ceglédi közéleti személyiségekről készült írásokat tartalmazza, amelyek 2010 óta a Ceglédi Panorámában megjelentek.
A szépszámú érdeklődő először Szatmári Gábor ismertetőjét hallgathatta meg a szerző eddigi életútjáról, majd Földi László polgármester köszönte meg dr. Szabó Alfrédnak és a kötet elkészültében részt vevőknek a lelkiismeretes, színvonalas munkát. A polgármester elmondta: a 650 éves város jubieumi évének végére jelenik meg négy helytörténeti kötet, melyek Cegléd értékeit méltó köntösben mutatják be.
Tamasi Tamás újságíró visszaemlékezésben idézte meg a szerző helytörténeti kutatásainak kezdetét, közös munkájuk emlékeit a Pest Megyei Hírlapnál.
Krizsán Ervin a Ceglédi Panoráma főszerkesztője a kötet létrejöttének körülményeiről beszélt. Mint elmondta: főként a lapban 2010 óta kéthetente olvasható Szabó Alfréd-írások frissített, szerkesztett változata olvasható a most megjelent kiadványban. Örömét fejezte ki azért, hogy a Ceglédi Panoráma közreműködésével ilyen színvonalas könyv jelent meg.
Végül a szerző, Dr. Szabó Alfréd kapott szót. A kötetből felolvasott szemelvények segítségével mutatott be ismert ceglédi személyiségeket és ma is időszerű gondolataikat. Beszédében hangsúlyozta: a kiadvánnyal is tiszteleg azok előtt a ceglédiek előtt, akik életükkel, tetteikkel, emberségükkel ma is példát mutatnak.
Az ajándéknak vagy emléknek is kiváló kötet 1000 forintért megvásárolható a könyvtárban.