5.5 C
Cegléd
2024. december 21. szombat
spot_img

Múltidéző kutatás

Az ország első vidéki sportmúzeuma Cegléden található. 22 évvel ezelőtti megnyitása óta a Gubody utcai intézmény nagy fejlődésen ment keresztül és úgy tűnik, hogy mára kinőttük a rendelkezésünkre álló feltételeket. Úgy külsőségeiben, mint a kiállított tárgyak számában és minőségében nyomon követhető a város 130 éves sportmúltjának története. Köszönhető ez elsősorban a tehetséges sportolóink mindenkori hazai és nemzetközi sikereinek, valamint annak, hogy ezek a sportolók, vagy családtagjaik önzetlenül a rendelkezésünkre bocsátották díjaikat és emlékeiket. Ezáltal mindenki számára hozzáférhetővé váltak a példaképek nemes relikviái.

A Sporttörténeti  Bizottság folyamatosan dolgozó aktivistáinak vállalása, hogy a múlt sikereit fémjelző dokumentumokat és tárgyakat – akár évtizedekre visszamenőleg is – továbbra is igyekszik felkutatni és begyűjteni. Ezúttal felhívjuk Cegléd polgárainak figyelmét, amennyiben rendelkeznek ilyen emlékekkel, vagy ilyenről szűkebb körben tudomásuk van, segítsenek nekünk. Sporttal kapcsolatos emlékek lehetnek: fényképek, érmek, kupák, jelvények, tiszteletdíjak, kisplasztikák, újságok, cikkgyűjtemények, dokumentumok, sporteszközök és más tárgyak.  Jelszavunk: „Ne hagyja elkallódni, ne dobja ki…”. A legjelentősebb darabokat viszontláthatják a Ceglédi Sportmúzeum új állandó és időszaki kiállításain (2700, Cegléd, Gubody u 9. Tel.: 06/30-214-0883).

Felhívásunk eredményeiről rendszeresen tájékoztatjuk olvasóinkat. Ezúttal egy olyan fényképet közlünk, amely egyben emlék, másrészt pedig felhívás az olvasókhoz. A kép 1950 körül készült Cegléden egy május 1-jei felvonuláson, a CVSE sportolóiról.  Az egyesület vezetői és sportolói előtt két sportoló egy remek kupát fog közre, az egyikük, balról  Reznák János a későbbi VB bronzérmes birkózó, a másik úr  személye ismeretlen. A kérdésünk, melyre választ várunk: ki tudja, hol található ez a nagyméretű tiszteletdíj, a klub dicsőségét szimbolizáló díj? A „rávezető” megfejtőt (aki netalán adományozó is, jutalomban részesítjük). 

Legyenek részesei helytörténeti kutató munkánknak és közös sikereink ápolásának.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...