5.5 C
Cegléd
2024. december 21. szombat
spot_img

Jobbik bemutatkozó

A Művelődési Központ kamaratermében tartott kampányrendezvényt a Jobbik ceglédi szervezete október 2-án. Az esemény célja az volt, hogy a választópolgárok személyesen is találkozhassanak a szervezet képviselőjelöltjeivel és megismerhessék, írott formában kézbe vehessék a párt programját.

A rendezvényen Volner János a Jobbik országos alelnöke mutatta be a párt polgármesterjelöltjét. Mint elmondta, Korondi Miklós a kezdetekkor úttörő feladatot vállalt fel az akkor még ismeretlen párt szervezésében és a parlamentben értékes munkát végzett, elsősorban közlekedési témában. Az alelnök ezután a Jobbik országos programjáról is beszélt, benne a polgármesterek munkáját támogató szakmai háttérről, melyet a magát második politikai erővé kinőtt párt biztosít önkormányzatok vezetői részére. – Cegléden én jónak látom a Jobbik esélyeit, mert a szervezet szakmai munkája ismertté vált, és mint „második erő” alternatívaként tud megjelenni a kormánypárttal szemben. – mondta el a politikus.

Korondi Miklós helyi programjukról beszélt, bevezetőjében hangsúlyozta: mivel céljaik, programjuk írásban is megjelent szórólapokon, ezért számonkérhető. A Jobbik esküjének alapja a képviselők visszahívhatósága, mely három dologra vonatkozik: Biztonság, megélhetés, tiszta közélet. A képviselő ezután a programot fejtette ki részleteiben, majd kitért arra, a párt kampánylapjain a vasútállomás a fő motívum: – Egyrészt csapatunkban több közlekedési szakember van, magam is a vasutas vagyok, másrészt úgy gondoljuk, munkahelyteremtő beruházásokat hozhatna az ipari parkba, ha a vasúti csomópont logisztikai központként jobban ki lenne használva. Ha a V0-ás vasúti pálya esetleg becsatlakozik ide Ceglédre és az M4-es is elkészül egyszer, fel kell készülnünk a fogadására. A lehetőség megfelelően kezelve hatalmas munkahelyteremtő hatással lenne, Ceglédet felvirágoztatná. – mondta el a jelölt.

FOTÓK az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...