-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Bokros Lajos látogatása

Bokros Lajos a Modern Magyarország Mozgalom elnöke és Budapest főpolgármester jelöltje október 6-án az Aradi Vértanúk gyásznapján fővárosi, majd ceglédi megemlékezésen vett részt, itt Fülöp Hajnalka képviselőjelölttel együtt megkoszorúzta Nagysándor József márványtábláját. A pártelnököt mintegy hetven fős hallgatóság várta a Művelődési Házba szervezett rendezvényen. Jankovics Árpád a MoMa alapító tagja, Budapest, VII. kerület 12. választókörzet képviselőjelöltje nyitotta meg a fórumot, aki az aradi vértanúkról tartott visszaemlékezésben párhuzamba vonta a múltat, a jelennel, a ma is aktuális 12 pontot, a demokrácia visszaszerzése iránti mai feladatokkal, küzdelemmel.

Bokros Lajos „A múltat örököljük, a jelent örökül hagyjuk!” című előadásában nemzetközi kitekintésben elemezte Magyarország jelenlegi helyzetét. Beszélt a főváros és vidék viszonyáról, a jelenlegi gazdasági helyzetről, a szegények, elesettek iránti szolidaritásról, felhívta a figyelmet arra, hogy a XXI. században nem lehet Dózsa György példáját követve harcot hirdetni. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Modern Magyarország Mozgalom nyugat-európai értelmezésben konzervatív, ugyanakkor szabadelvű, nemzeti elkötelezettségű párt. A terjeszkedő állammal és a nagyarányú állami újraelosztás elvével szemben a kisméretű, tevékenységében korlátozott és nyilvánosan ellenőrzött állam híve. Támogatja a piacgazdaságot, a szabad versenyt, elismeri a magántulajdont, megszüntetné a politikai előjogokat, a gazdasági kiváltságokat. A társadalmat úgy kívánja szervezni, hogy az önkormányzatok útján ellenőrizni tudja az államot. A félrevezető devizahiteles banki leszámolásokkal szemben a szerződések betartását, a fizetési fegyelmet helyezte előtérbe, mert a hitel lehet a gazdaság beindítója. Felhívta a figyelmet az igazságos adók, közterhek arányos viselésére.

A rendezvényen Fülöp Hajnalka Cegléd 5. számú választókerület egyéni képviselőjelöltje elmondta, hogy a helyi demokrácia, a valódi települési önkormányzatiság helyreállítására van szükség. Megígérte: ellenőrizni kíván és ellenőrizhető lesz megválasztása esetén. Hangsúlyozta, hogy helyi szinten a pártérdekek fölé emelkedve lehet sikereket elérni. Zárszavában Bokros Lajos szavazásra és Fülöp Hajnalka támogatására buzdította a jelenlévőket.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

A HVG.hu beszámolója az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...