16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Lengyelországban járt a leánykar

Negyedik alkalommal utazott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara Lengyelországba október első hetében. Az előző évek nagy sikere alapján kaptak meghívást az V. Nemzetközi Jezsuita Fesztiválra Łódź-ba. Nagyon feszített volt a program, már az odavezető úton hangversenyt adtak. Częstochowa volt az első megálló, ahol a pálos monostorban található híres kegykép, a Fekete Madonna kép előtt énekeltek.

Második napjukat Łódź-ban töltötték, ahol megismerkedtek a város nevezetességeivel és a fesztivál keretében adtak hangversenyt. A harmadik napot Varsóban töltötték városnézéssel, ekkor hivatalosan nem volt koncertjük. De nem úgy ismerjük a lányokat és karvezetőjüket, mint akik „pihenőnapot” tartanak, természetesen rögtönzött koncertet adtak az egyetemi templomban és a város főterén is, ahol pillanatok alatt nagy tömeg vette körül őket.

Negyedik nap már hazafelé vették az irányt, de azért két városban megálltak egy-egy koncert erejéig, Łask-ban és Pietrków Trybunalski-ban énekeltek a színházteremben. Utolsó koncertjüket a zakopane-i Keresztelő Szent János templomban adták. Útjuk sikerét mutatja, hogy már most „begyűjtötték” a meghívást a következő évre.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....