– A forradalom leverése után börtönbe került. Milyen vádakkal?
– A fővád személyi szabadság megsértése volt. Mint a forradalmi bizottság elnökhelyettese hírt kaptam, hogy a nagykőrösi párttitkár a tüntetők közé lőtt és egy 16 éves lányt megölt, majd megszökött és Cegléden bujkál a pártbizottság épületében. Az ezredparancsnoktól kapott paranccsal egy szakasz katonával elmentünk a Pesti út sarkára az épülethez (ma óvoda). Hárman mentünk be, három embert találtunk elbújva, leeresztett redőnyök mögött egy szobában. Az egyik a politikai bizottság sofőrje, a másik elnökhelyettes volt, ez kiderült az igazoltatáskor. A harmadik bőrkabátos férfi igazolványát én kértem el, láttam a nagykőrösi lakcímet. Kérdeztem mit keres Cegléden, ki ő. Kertelt egy darabig, de végül kibökte, hogy ő a párttitkár. Kértem, hát átadta a fegyvert is és három marék golyót és bevallotta ő lőtt a lányra, bár vaktában kilőtt az ablakon, de mégiscsak agyonlőtte. Átkísértük a rendőrség épületébe. Emiatt, – tehát az államrend elleni összeesküvésben való részvételért – 8 évre ítéltek, 1957. március 15-én tartóztattak le. Egy évet le is töltöttem, de az elsőfokú tárgyalás után a Katonai Törvényszék fellebbezése miatt új eljárást rendeltek el. A perújrafelvételnél 5 volt tiszttársam vallomása szólt ellenem, de szóban mind visszavonta azzal, hogy az elhárító tiszt miatt vallottak így. Ekkor egy időre kiszabadultam, az ügyész azonban fellebbezett súlyosbításért, így végül jogerősen 2 év letöltendő börtönt kaptam, ami már csak 3 hónap fogságot jelentett, mert 1960-ban a köztársasági elnök kegyelmet hirdetett, április 4-én szabadultam véglegesen.
– Családja, felesége hogyan élte meg ezeket az éveket?
– Nehezen. Hiszen a legnagyobb lányom Éva 1957. március 14-én született, másnap elvittek a börtönbe. A második lányom a két börtönbüntetés között született. A feleségem a szüleinél lakott, de munkát is nehezen kapott, mivel én a rendszer ellensége voltam. Munka mellett gyermekápolói tanfolyamot is végzett, mindennek tetejébe 1958-ban meghalt az apósom is.
– Mit csinált miután kijött a börtönből?
– Szakmám szerint vasesztergályos voltam, ezért ingáztam Budapestre egy gyárba, de a feleségemmel azt beszéltük, el kell tűnnünk Ceglédről. Dunaújvárosba – akkor Sztálinvárosba – nagyon toborozták a munkásokat, jelentkeztem. Mondták jöhetek, adnak lakást is, a listán a 6. voltam. Havonta ugyan csak egyszer tudtam hazajönni, de ott volt az ígéret a lakásra. Néhány hét elteltével behívatott a párttitkár azzal, mindent tudunk magáról, úgyhogy vigyázzon, figyeljük. A következő év januárjában már az előttem lévő kapta a lakást, eltelt pár hét és az üzemvezető hívatott: „Na, idefigyeljen, amíg a rendszerhez hű proletárok, dolgozók nem jutnak lakáshoz, addig az ilyen fasiszta, garázda emberek nem kapnak lakást.” Ekkor neveztek először fasisztának, de nem utoljára. El kellett, hogy jöjjek, mert a családom nem jöhetett utánam. Hallottam, hogy Cegléden az Evig-be esztergályost keresnek, jelentkeztem, felvettek. Két hete dolgoztam, amikor közölték: azonnali hatállyal ki vagyok rúgva. Az igazgatóval beszélgetve kiderült, hogy a laktanyából hívta fel őket az elhárító tiszt, hogy én a laktanya körzetében nemkívánatos személy vagyok. Mondom a város másik felén dolgozhatok, az igazgató azt mondta, hát ha hagyják… Felültem biciklire, ki a Kátai úti traktorgyárba. Kérdezem szükség van-e esztergályosra, mondják hogyne, másnap reggel jöjjek. Reggel az igazgató azt mondta, még a városból is tűnjek el, ha jót akarok.
Akkor hazamentem, szép ruhát vettem és elmentem a pártbizottságba, hogy a titkárral beszéljek. Elmondtam, hogy a törvények szerint, aki megbűnhődött egy cselekményért azt már tovább nem lehet büntetni, de én hiába töltöttem le a börtönt, csak nem hagynak élni. A titkár azt mondta néhány nap múlva hívjam telefonon, akkor aztán a Talajjavító Vállalathoz kerültem a Pesti útra, ott dolgoztam Száraz elvtárs keze alatt két évig. Itt találkoztam Varga Palival, aki biztatott, hogy végezzek könyvelő tanfolyamot, de vele zenekart is alapítottunk, amivel 15 évig jártunk lakodalmakba, rendezvényekre. Könyvelőként Nagykőrösön, majd Cegléden a Vörös csillag, később Lenin Mgtsz-ben voltam főkönyvelő helyettes 1988-ig, majd egy gazdasági társaságnak lettem a főkönyvelője.’89-ben kaptam egy levelet, hogy semmis az ítéletem, majd 91-ben jött egy százados, hogy hozta a miniszter levelét, hogy rehabilitáltak.
– Milyen emlékei vannak a rendszerváltás ceglédi eseményeiről, elhitték, hogy sikerült?
– Gyermekkoromtól utáltam az elnyomó megszálló hatalmat, mindegy, hogy német, szovjet, vagy magyar kommunista volt. Rendszerellenes voltam és soha nem is rejtettem véka alá a véleményem. Viszont az ’56-os események után tudtam, hogy megfigyelnek, meg hát ott volt a család is, életben kellett maradnunk, így háttérbe szorult a politika. Amint lehetett 1988-tól elkezdtem szervezni az MDF-et Cegléden. 9 ember kellett, hogy szervezetet lehessen alapítani, de nem volt könnyű a barátaim közül összeszedni, mert sokan nem hitték, hogy a szovjetek egyszer kimennek innen. 1990 őszén az első szabad választáson 15-en kerültünk az MDF-ből a testületbe, 5 kisgazda, 1 Fideszes, 2 kommunista és 2 SZDSZ-es, a polgármester pártonkívüli lett. ’91 végén lettem gazdasági alpolgármester, amikor rájöttünk, hogy kell egy a pénzügyekhez értő ember is a városvezetésbe. Büszke vagyok arra, hogy a ceglédi vízműveket visszaszereztem a városnak, és hogy létrehoztuk a Ceglédi Víziközmű Társulatot, így 4,5 km csatornát fektettünk le a belvárosban önerőből (!), miközben akkor már 20 éve nem volt csatornázás. A Szabadság téri fákat akkor ifjítottuk – akkor is nagy felháborodást keltve, – és szépítettük meg a Kossuth teret, azóta is úgy áll. Szép idők volt, lelkesedéssel, örömmel dolgoztunk, baráti volt a kapcsolat a képviselők között, nem voltak frakciók, a kéthetenkénti ülés után beültünk egy sörre, kávéra – könnyebb is volt a helyzetünk, mint a maiaknak.
– Mit tart személyes élete legnagyobb eredményének, mire a legbüszkébb?
– Talán a szakmai sikerekre vagyok legbüszkébb. A személyes életemben szomorú eset is történt, az első feleségem Éva 1973-ban meghalt, a legnagyobb lányom 18, a legkisebb Feri fiam, 10 éves volt. Nehezen éltem túl a magánéleti problémákat. De nem voltam sokáig magányos 1974-ben újranősültem, született még egy lányom, Judit és idén már 40 éves házasok vagyunk a második feleségemmel. Van 9 unokám és egy dédunokám, egy pedig hamarosan érkezik, rájuk is büszke vagyok.
– Mi az, amit megbánt, amit máshogy tett volna élete során?
– Ki tudja már, volt-e olyan… Volt, hogy valamire igazságtalanul rákényszerítettek, rosszat akartak, de végül javamra vált, mert elmozdítottak egy másik irányba, például arra, hogy mással keressem a kenyerem. Ha az ember az életén végignéz látja, hogy Isten irányítja a dolgokat. Eleve elrendelés van, nincs mese. Azt gondoljuk, hogy mi akarunk így vagy úgy tenni valamit, végül kiderül, hogy a Mindenható rendez el mindent.
