Ha szívünkre tesszük a kezünket, s csendben hallgatjuk, érzékeljük, hogy – dobol. Igen, dobol a szív, ugyanis az 1500-as évekig még így mondták. A rokon alakok, a dobog és a dobban is a dob (ütőhangszer) szó származékai. Ennek fő jellemzője a ritmus. De ez a lényege a mindenséglétnek is. Ritmusa van a Föld forgásának, így változnak az évszakok és napszakok; erre nyílik és hervad a virág, s erre vonulnak a költöző madarak; ritmusra koppan az eső az ablakon; ritmikus maga az élet is: születés, elmúlás, születés…
A ritmusvilág jeles alakja, a Cigle-lánc díjjal kitüntetett Kármán Sándor volt a beszélgetőtársam a művelődési központ kamaratermében. Arról is kérdeztem, hogy a dobon kívül miért dobogott és most miért dobog a szíve.
– Milyen tényezők határozzák meg a sikeres életúton haladást, amelynek egyik mérföldköve a Czigle-lánc?
– Nagyon sok múlik a családi indíttatáson, az otthoni környezet példaértékein. Majd kitörési pontot kell találni; meglelni azt a tevékenységi kört, amelyben tehetségünk és szorgalmunk szerint egyénit, eredetit alkothatunk. Szinte spirálvonalon vitt az érdeklődésem a cél felé: kultúra – művészetek – zene – jazz – hangszerek – dob.
– Sorsalakításunkat befolyásolják a génjeinkben is élő szülők.
– Az ő alkotóképességük és -munkájuk hatott rám. A foglalkozásuk, a kirakatrendezés eleve művészi tehetséget igényelt. Apám folyton új megoldásokkal alakította környezetét is, anyám szép képeket festett, zongorázott. De ha még korábbi időre tekintek vissza: nagyanyám zenei és képzőművészeti érdeklődése is erős volt. Ebből a környezetből következik a hajlamörökségem: zenét kezdtem el tanulni, repülő- és hajómodellkedésbe fogtam.
– Hogyan lett életritmusod irányítója a dob?
– Technikai, gyakorlati képzettségem vonzott hozzá – az első szakmám gépész -, a dobra, mint műszaki alkotásra tekintettem. Azután persze megéreztem azt, hogy minden hangszernek lelke van, a dobé az élet lüktetésének visszhangja. Ez a varázsa, a vonzereje.
Ha kiraknánk különböző hangszereket zenélni nem tudók elé, s választásra kérnénk őket, bizonyára a dobhoz mennének, mert azt „csak ütni kell”. Pedig nehezen bevehető vár… Miért dobol ujjaival az asztalon valaki? Mert gondolatainak ritmusát követi. Dobbal nem lehet ugyan verebet fogni, de gyógyítani lehet. Alzheimer-kóros betegek kezébe dobot adnak, a megtalált ritmussal szabályozza mozgásukat. Sőt, a szívritmus-zavart is helyreállítja. Érthető, hogy nekem mindenről a dob jut az eszembe: Ha hallok egy o-betűs szót, ha szél mozgatja az ereszcsatornát, ha tálaláskor csörrennek az evőeszközök a tányérokon. Ebben a bűvöletben töltöttem életem nagyobbik felét.
– Sokoldalú vagy. Én három kategóriába sorollak: tervező és létrehozó mester, kutató és művész. Tudom, ezeket „nagy szavaknak” tartod, mégis vegyük sorra a tevékenységeidet. Szóval: mester…
– Inkább szakember, technikus… Két munkámat emelem ki. A Turbo Designer lényege: motorkerékpár és dobfelszerelés kompozíciója. Az ötletet a Harley Davidson albuma adta. Bemutatták a Budapesti Kongresszusi Központban, a Magyar Televízióban, de a legnagyobb sikerét Frankfurtban érte el a zenei vásáron, európai tévések, újságírók, hangszergyárosok csodálták, dicsérték. Elkészítettem Leonardo Da Vinci mechanikus dobgéptervének működő modelljét.
– Kutató? Múzeumalapító?
– És gyűjtő. Mert mindent megszereztem, ami elérhető volt számomra a dobbal kapcsolatban. Olvastam, jegyzeteltem, híres művészekkel, hangszergyárakkal ismerkedtem, leveleztem, katalógusokat tanulmányoztam, utaztam, kérdeztem… Az anyag egyre bővült, szűk lett a garázs, de sok-sok ember és a városvezetés segítségével 2000. november 27-én (15 éve!) megtartottuk az ünnepélyes megnyitót a Szabadság téri épületben. A dobmúzeum immár ország- és világhíres. Ugyanezt mondhatjuk el a Nemzetközi Dobos és Ütős Gáláról is.
– Zenész? Művész?
– Az 1960-as évek közepén a Beatles és a Rolling Stones slágereit hallgattuk. Ezek hatására született meg az óhaj, majd akarat, hogy jobb lenne ezt a zenét játszani, mint hallgatni. Így alakult meg a Sinus együttes (Gál István, Kircsi Tibor, Kerepesi Ernő, Fehér Ferenc és Kármán Sándor), főleg a Sportcsarnok helyén álló Vigadóban léptünk fel. Később Fehér Ferivel csatlakoztunk a gimnáziumban működő zenekarhoz (Lénárd Béla, Várnai Csaba, Dervaderics János, Kovács László), – ez lett a Kugli és a Fókabácsiék. Énekesnőnk Ehrlich Györgyi volt. Megfordult a zenekarban még Sinkó József, Nyírán Ferenc és Csanád László is. A beatkorszak után Lénárd Bélával a jazz bűvöletébe kerültünk. A ceglédi „klíma” kedvezett nagyszerű együttesek és zenészek működésének: András Tamás trió, Petrik Jazz Qurtett, Sárik Péter, Szalay Gábor, Tánczos Tibor, Illanicz György, Pleszkán Frigyes, Farkas Sándor, Petrik Gábor, Gyárfás István, Zonda Igor. Külön meg kell emlékeznünk dr. Petrik András baleseti sebész főorvosról, aki rendkívül tehetséges jazz-zongorista volt.De visszatérve a besorolásodhoz: hogy én művész…? Inkább másra gondolok.
– A feleségedre?
– Igen, ő az volt: Dietz Ildikó. Gyönyörű kirakatmunkákat alkotott, és a selyemfestészetben is megmutatkozott a tehetsége. De mivel csak „idekerült” Ceglédre, nem kapta meg azt az elismerést, hírnevet, amit megérdemelt volna; ő mindig „a Kármán Sanyi felesége” maradt a köz előtt.
– És a lányaid?
– Beszéltem a génjeinkben élő szülőkről és a családi környezet meghatározó szerepéről. Ezt igazolja az ő művészi útra kerülésük: Orsolya és Eszter – mindketten tehetséges és sikeres alkotók, grafikusok.
– Lélekgazdagító életedben a barátság is …
– Lénárd Bélával a legszorosabb. Neki sincs vértestvére, nekem se, így testvérré lettünk egymásnak. Minden jóról, rosszról egy órán belül értesítjük a másikat. Kölcsönös keresztszülők is vagyunk, összejár a két család is. Íme a példa: a zene, a közös – mindmáig tartó – zenélés erős érzelmi köteléket alakít ki.
– Van még egy olyan “műfaj”, amelyben szintén egyedit alkotsz: ez a tárlatvezetés!
– Fontos az ismeretterjesztés. A tárgyakhoz történetek fűződnek, s ezekből zenei irányzatokat, kultúrákat, portrékat mutatok be. Adódnak különleges alkalmak is. „Sztoriztam” – mindig másként – négyszáz diáknak, nyolc ötvenfős csoportban; a leghosszabb bemutatóm ötórás volt; éjszaka fogadtam koncertje után Presser Gábort; megtekintette a múzeumot egy 110 fős magyar olimpiai küldöttség is; ha kéri, egyetlen embert is végigkísérek a gyűjteményben.
– A dob: szívdobogás. Most miért dobog a szíved?
– A múzeumot gyarapítani, tovább zenélni, a családom – kisunokáim! – szívdobogásának örülni.
