A „Völgyek városa”, Albertirsa, amelynél hangsúlyt kap az, hogy nem is kell a dunántúli dombvidékekre menni, itt az Alföld kapujában (Kárpáti Aurél szóhasználata) mód van meglepő dolgokat látni, pl. síelésre alkalmas téli rézsű utak révén. A helybeliek remek együtt munkálkodása eredményeként a Dolina-völgy rendbetétele dicséretes; kár viszont, hogy a kényelmes és nagy pocakos motorosok a mintegy 50 m-es szintkülönséget nem gyalogosan gyűrik le, sőt a Golyófogó nagy völgybe a másik irányból autós szalonturisták is bejárnak. Dolina, Kisasszony, Hársas és Berek völgy – mind más természeti értékkel rendelkezik, mint Alberti és Irsa is – neves embereivel, nemzetes uraival, Tessedik Sámuellel vagy Politzer Ádámmal együtt.
Amíg Albertirsánál a Gerje átfolyása a 4-es útnál fehér zászpás maradvánnyal, majd a tarka sáfránnyal, tavaszi hériccsel és erdei nünükével jelzi a régmúlt természetet (tölgyerdők), addig Cserőnek már a neve is utal e régi erdők létezésére; majd a Gerje lapályában a kornis tárnics és tőzeghalmok pedig a lápi világot idézik. Ott a szlovák, itt a német tájház viszont a török kiűzése utáni betelepítésekre utal, fogyatkozó hagyományokkal, bár Ceglédbercel valóban címerében is hagyományőrző (a birsalmába szúrt rozmaringág heraldikai telitalálat).
Innen már csak rövid séta, s felsejlik a Gát-tó környéke, ami a régmúlt tölgyes végét is jelölte (Nyujtó Ferenc itt még gyöngyvirágot szedett nagymamájával a ’20-as évek végén!). Az országos hírnévre szert tett Csíkos-szél mögötti erdősítésnél tényleg álldogáltak a gyerekek, kémlelve a patak tiszta vizét, amelynek vízpartján a nád, a gyékény, a vízitorma, virágkáka és sok más érdekes növényfaj látható őszidőben. A békalencse, amely alatt a réti csíkhalak ma is rejtőzködnek, néhány kis csuka, naphal, másutt tőkés récék, vagy éppen riadtan felröppenő sármányok felhívták a figyelmet arra, hogy a túlparton létezik ám Pókbangó utca…
A városban Újároknak ismerik sokan a Gerjét, mert annak is volt mederszabályozása a XIX. században, a patak a figyelem homlokterébe legutóbb 1963-ban került, amikor a Gerjén árvíz vonult le. Ceglédnek volt árvízi biztosa (!), a Városháza körül homokzsákok sorakoztak (vajon kinek lehet fotói róla?), a Csíkos-szélnél az üszőtelepet elvitte víz, és romba döntött házakat az Újvároson; egy lovaskocsit meg az ár elsodort Pilisen!
Törtelen az a katasztrofális télvége kevesebb kárt tett, mert a nagy legelő helyet adott a víznek. Közeledve a Gerje mentén a Tiszához, szaporodnak a kora történeti emlékek, már Törtel neve is Árpád egyik hirtelenharagú alvezérét rejti. A nagy réten nyaranta kb. 40-50 madárfaj látogató és fészkelő példányai fordulnak elő, mivel a legeltetés egyre kevesebb zavarást okoz: alig vannak állatok a legelőn, mint ez megfigyelhető Ceglédbercelen is. Kőröstetétlenen az idegen figyelmét egy csodaszép templom vonja magára, majd tovább gyalogolva a millenniumi obeliszk utal a jeles helyre. Valaha itt egy-egy kunkorgó árvalányhaj is feltűnt. A közelben található az a Sári-gyep, ahol még nem is nagyon régen túzok csapat élt és több fészkükkel is találkoztunk. Ma Abony irányából télen itt is, meg a Jáger-dűlőben is csak „tranzit” vendégként tűnnek fel e nagytestű futómadarak.
Jászkarajenő hosszú főútja nem is takargatja, hogy erre futott a legendás és ostobán felszámolt keskenynyomtávú vasút. Római katolikus temploma és plébániája nem feledtetheti, hogy itt 1919. május 4-én tombolt a terror: Kósa József plébánost és káplánját, a csongrádi Hornyik Károlyt hideg kegyetlenséggel lelőtte Dobál Imre, vörös folyamőr, aki megkapta méltó büntetését ugyan, de a mártírok már csak a boldoggá avatásukkal kaphatnak kárpótlást. Szép hagyomány, hogy a betelepült jászok a templombúcsú idején népviseletben vonulnak be mindig az ünnepi misére. A település temetője pedig pontosan száz magyar katona nyughelye, akik a vezsenyi hídfőnél haltak hősi halált – árulásnak köszönhetően.
Ha Tiszajenő felé letérünk a „járt útról” elérünk a Mira kutakhoz, amely a mai napig kiváló minőségű gyógyvizet ad. Ugyanis másfél-két méter mélységben vastag gipsz-pad húzódik a talajban, a magas nitráttartalmú talajvíz feloldja azt, s az oldott glaubersós víz gyógyít. Talán ezt tudhatták a szarmaták, akiknek a közelben volt egy csontfaragó műhelye…
Ezután már minden árokvizet is összegyűjtve a naggyá vált Gerje-Perje egyre sietősebben vezeti vizét a Tiszába Tószegnél. Jobb években néhány tiszavirág belátogat a patak völgyébe is. A torkolat környéke még sok más titkot sejtet. A parti fecskéknek miért van itt az őszi gyülekező helye, a csukák miért úsznak be a Gerje vizébe nagy számban, és miért található egy olyan része a vizének, ahol a vízisiklók hemzsegnek?
Tószegnek van még egy másik nevezetessége is, a bronzkori telep, amit a legutóbbi nagy tiszai árvíz idején (2001-ben) nem méltattak elég figyelemre. A régészeti lelőhely jelentős részét elmosta az áradat és ha szerencséje lesz a következő generációknak, törhetik a fejüket, hogy tiszai kisvíz esetén az iszapba miként került annyi bronzkori tárgyi és csontlelet… Érdekes módon akkor ezzel a tragédiával nem dicsekedett a kormánypárti sajtó, pedig olyan kiemelkedő bronzkori település volt a hely, mint ma pl. New York vagy London.
ESDÉ
- kép A patak forrástava (Pilis)
- kép AGerje torkolata Tószegnél (fotók: Szabó Sándor)
